Belföld
Vitatott jobbikos pénzügyek
Újabb tüntetés lesz Vona Gábor irányvonala ellen
Az Atlatszo.hu 2015-ös anyagára hivatkozva írt a Jobbikhoz köthető alapítványi gazdálkodásról a 888.hu, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szerint ezen keresztül a Vona Gábor vezette párt lényegében a saját sajtóját, illetve holdudvarát finanszírozza a választásokon leadott szavazatok után kapott állami támogatásokkal. Így jutott jelentős forrás például az Iránytű Intézetnek és a Hatvannégy Vármegye Alapítványnak is. A hírportál szerint egyébként az Iránytű eddig összesen mintegy négyszázmillió forintot kapott a Jobbiktól. A CÖF közölte, a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány esetében kifejezetten álcivil szervezetről van szó, vezetősége lényegében csak profi jobbikos politikusokból áll, többek között Schön Péter volt jobbikos gazdasági igazgatóból és Volner János alelnökből. Felvetették azt is, miként lehetséges, hogy 2014-ben a szervezet a huszonnégymilliós bevételéből 32,5 millió forintos kiadást „realizált”.
Korábban az Állami Számvevőszék is talált aggályos elemeket a Jobbik pártalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány pénzügyeiben. Mint 2015-ös jelentésükben írták, a szervezet csak költségvetési pénzben részesült, adományokat nem gyűjtöttek. Egyes esetekben a támogatási szerződés megkötése kuratóriumi döntés nélkül történt, és a szervezeti és működési szabályzat ellenére a kiadásokra esetenként nem az arra felhatalmazott személy vállalt kötelezettséget. Az alapítvány tízmilliókat juttatott például a Magyar-Turán Alapítványnak, az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezetnek és az Innovatív Kommunikáció Alapítványnak is.
Szintén jobbikos hír, hogy a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai „Lemossuk a gyalázatot” címmel tüntetést szerveznek a Jobbik új irányvonala ellen. A demonstrációt a szombati évadnyitó rendezvény helyszínénél, a XI. kerületi Sport11 központnál tartják, ahol megpróbálják visszavenni Vona gárdista mellényét.