Belföld
Visszautasítja a vádat a roma önkormányzat
A sajtóban megjelent összegeket irreálisnak, megtévesztőnek tartja az ORÖ
Nevetségesnek és megalapozatlannak nevezte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) gazdasági vezetője, Bence Gáborné a sajtóban is megjelent, ellenük irányuló vádakat. Ismert, Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke csütörtökön a távirati irodának azt nyilatkozta, 2011 óta az ORÖ-nél „több száz millió forintos visszaélések történtek”, vagyis a szervezet közmunkaprogramjában részt vevők közül többeknek számoltak el magas útiköltségeket úgy, hogy az érintetteknek nem volt róla tudomásuk, de szó esett hat-nyolcszázezer forintos postaköltségekről és irreálisan magas elnöki keretről is.
Az ORÖ-t ért vádakat Bence Gáborné tegnap tételesen cáfolta. Ezek szerint a közfoglalkoztatottaknak egyrészt gépjármű-költségtérítést nem, csak vonat- és buszköltséget lehet elszámolni, ennek megfelelően pedig – amint állítása szerint az adott időszak könyveléséből kitűnik – senki sem kapott néhány ezer forintos költségtérítésnél többet. Kijelentette, egyikük, Jáger Tamás elszámolt útiköltsége 2013. március 19-én a sajtóban megjelent ötszázezer helyett mindössze ötszáz forint volt.
„A könyvelési program nem kerekíti az összegeket ezres nagyságrendig, hanem pontosan, forintban számol, amelyet a dokumentummal visszaélők ezek szerint nem ismernek, illetve nem tudják értelmezni a könyvelési nyilvántartást sem” – fogalmazott. Majd cáfolta azokat az állításokat is, miszerint nem tudni, mire költötte Farkas Flórián, az ORÖ korábbi elnöke csaknem háromszázmillió forintos elnöki keretét.
Rámutatott, az ORÖ működési költsége 2011–2014-ig évente kétszázharmincötmillió forint volt, s ennek tíz százaléka, vagyis 23,5 millió forint az elnöki keret. Ennek alapján – folytatta – Farkas Flórián négy év alatt összesen kilencvennégymilliót költhetett volna erre a célra, ám csak 52,6 millió forintot használt fel.
„Az ORÖ pénzügyi ellenőrző bizottsága megvizsgálta az elnöki keret évenkénti felhasználását, s az összefoglaló jelentés szerint Farkas Flórián egyik évben sem lépte át a meghatározott összeget” – mondta Bence Gáborné, majd hozzáfűzte: a szervezet volt és jelenlegi vezetését ért vádak okán feljelentést tesznek rágalmazás, becsületsértés és jó hírnév megsértése miatt.