Versenyfutás az elnöki székért

Sokan őszintén reménykedtek abban 1989-ben, hogy végre létrejön az a nemzeti egység, amely utoljára az 1956-os forradalom napjaiban jellemezte a magyar népet. Reménykedtek, annak ellenére, hogy tudták, igenis létezik az a szántásvonal, amely elválasztja az úgynevezett urbánus és népies ellenzéki tábort. Az emberek jelentős része azt gondolta, hogy a pártállammal szemben vívott harc elsimítja végül azokat az ellentéteket, amelyek a lakiteleki és a monori mozgalmak között húzódtak. Nem volt alaptalan ez a remény, mert az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) megalakulása és az ott folyó tárgyalások kétségtelenül közelebb hozták a szemben álló feleket, idillről azonban szó sem volt.

Az állampárt tervei 

Az Ellenzéki Kerekasztalon belül éppen a köztársasági elnök megválasztása jelentette a legmakacsabb vitapontot. Minden szereplő tisztában volt a kérdés fontosságával, ide értve az MSZMP-t is, amely az EKA-ból kinőtt vagy annak folytatásaként is felfogható Nemzeti Kerekasztal (Neka) tárgyalásokon igyekezett megtartani valamit politikai hatalmából, s ennek egyik sarkalatos pontjának a köztársasági elnök megválasztását vélte. Az MSZMP szerette volna adni a köztársasági elnököt még az első szabad választások megtartása előtt. Vitán felül állt, hogy Pozsgay Imre volt a társadalmilag legelfogadottabb jelölt az MSZMP részéről, már csak népi, nemzeti beállítottsága, de főként 1956. újraértékelése miatt is. Nem beszélve arról, hogy ő hozta nyilvánosságra – egy emlékezetes sajtótrükkel – az első lakiteleki találkozó zárónyilatkozatát az akkori Magyar Nemzet hasábjain. Pozsgay ma úgy emlékezik, hogy a pártja két megoldást tartott lehetségesnek, az egyik szerint a régi, vagyis a még mindig alapvetően MSZMP-s összetételű Országgyűlés választ köztársasági elnököt, a másik, hogy a nép tegye ezt, közvetlen módon. Nemcsak a párt vezetése, de maga Pozsgay is biztos volt saját sikerében, tehát úgy vélte, a közvetlen választás sem veszélyezteti az esé­lyeit. (A párt keményvonalasainak sem volt más választásuk, vagy elfogadják az általuk sokféleképpen kritizált Pozsgayt államfőnek, vagy végképp lemondhat az MSZMP, majd pedig utódja, az MSZP az államfői székről.)

Akik nemet mondtak

Az SZDSZ-nek nagyon nem tetszett az MSZMP felvetése. A szabad demokraták fennen hirdették megalkuvást nem tűrő antikommunizmusukat, s ezért semmiképpen sem akarták, hogy „kommunista államfője” legyen az országnak. Tölgyessy Péter, az SZDSZ akkori ügyvivője mindenütt azt nyilatkozta azokban az időkben, hogy ne a hitelét veszített pártállami parlament szavazzon a köztársasági elnök személyéről. A nép által való közvetlen választásról pedig úgy vélekedett az SZDSZ vezetése, hogy ezzel a leendő elnök „önálló hatalmi ágként” jelenne meg a parlament mellett a politikai színtéren, ami sok zavart szülhetne. És bár az MSZMP az elnökválasztás kérdését egy alku részének tekintette, hisz alapvetően a sarkalatos törvények megszavazását, illetve az alkotmány módosítását kínálta cserébe, az SZDSZ vezetői arról győzködték saját tagságukat, hogy a fokozatosan gyengülő állampárt már nem diktálhat feltételeket. Szóba került az is, hogy az MSZMP gyengülése ellenére is vonakodik teljesíteni az olyan természetes ellenzéki követeléseket, mint a Munkásőrség feloszlatása, a pártvagyonnal való elszámolás, illetve az állampárt munkahelyekről való kivonulása. (Később ezekből a problémakörökből lett a négyigenes népszavazás három kérdése.) Pozsgay másként látja az SZDSZ akkori ellenállását. Szerinte elsősorban az zavarta a szabad demokratákat, hogy ő mint politikus a Neka tárgyalásain kiállt a nemzeti vagyon fölötti gondoskodás, a privatizáció ellenőrzése és a nemzeti központú külpolitika mellett.

Az MDF, úgy is mint az ellenzék, illetve az Ellenzéki Kerekasztal legtekintélyesebb ereje, úgy vélte 1989 augusz­tusának végén, hogy meg kell kötni az elnökválasztással kapcsolatos alkut az MSZMP-vel, különben megakadnak a Neka tárgyalásai, s az idő ebben az esetben az állampárt malmára hajtja a vizet. (Németh Miklós könyvéből kiderült, ő csak 1992-re akart szabad választásokat…) Azt is hozzá kell tenni, hogy egyes MDF-es vezetők szerint Pozsgay nemcsak lélekben, de politikailag is közelebb állt volna már ekkor a lakitelekiekhez, mint saját pártjához. Kónya Imre, az Ellenzéki Kerekasztal szülőatyja azt mondja, nem lepődött meg, amikor 1989. szeptember 18-án, a Neka-megállapodás aláírásakor az SZDSZ bejelentette, hogy nem szentesíti a dokumentumot. Aznap, a délelőtti EKA-egyeztetésen, vagyis az ellenzéki erők fórumán Tölgyessy ugyanis világossá tette, hogy az SZDSZ nem ért egyet az elnökválasztás módjával s akkor már megállapított idejével – 1990. január 7. –, hiszen az megelőzné a szabad választásokat. Tölgyessy hozzátette, bár pártja nem ír alá, nem is él a vétójogával, vagyis a megállapodást legitimnek tekinti. (Az SZDSZ-hez csatlakozott a Fidesz, de a Független Kisgazdapárt is, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt – MSZDP – pedig csak egy záradék beiktatásával írt alá. A kisgazdák némi bizonytalankodás után döntöttek így, revánsot akartak venni a koalíciós időkben elszenvedett sérelmeiken, az pedig kizárt minden alkut. Az MSZDP pedig úgy vélte, minden kompromisszum csak az MSZMP-t erősíti, márpedig a szabad választásokon az állampárt a szociáldemokraták legfőbb riválisa lesz a baloldali térfélen.) Az már viszont meglepetés volt Kónya emlékei szerint, hogy az SZDSZ a megállapodás aláírása után bejelentette, népszavazást kezdeményez négy fontos kérdésben. Úgy tudni, hogy még aznap, más források szerint csak valamivel később meg is kezdték a népszavazáshoz szükséges aláírások gyűjtését. (A népszavazás ügyében a Fidesz, az FKGP és az MSZDP is csatlakozott az SZDSZ kezdeményezéséhez.)

Az SZDSZ professzionális kampányba kezdett, ilyet addig nem tapasztalt a magyar társadalom. Már akkor kiszivárgott, hogy ezt a kampányt amerikai szakértők segítették, a párt Sopron mellett külön kampányfelkészítőt tartott nagyjából százötven aktivistájának. Október közepére több mint kétszázezer aláírást gyűjtött össze az SZDSZ, ebből százezer érvényes volt, tehát ki kellett írni a népszavazást. Valami változni kezdett. A szabad demokraták az EKA, majd a Neka tárgyalásain is a háttérbe szorultak, a párt a megállapodás aláírásakor, vagy­is 1989 szeptemberében két–négy százalékon állt. Erről Kis János, a szabad demokraták egykori ügyvivője, majd első elnöke is írt visszaemlékezéseiben, hozzátéve, abban sem voltak biztosak, hogy az SZDSZ bejut az első szabadon választott Országgyűlésbe. Novemberre azonban – a népszavazás kampányának köszönhetően – már tízszázalékos indexszel rendelkezett! S ez a támogatottság tovább nőtt, úgyhogy az SZDSZ vezérkara már azt latolgatta, hogyan győzhetné le az MDF-et az első szabad választáson.

Kellő „kommunistaellenes” él

A szabad demokraták által megfogalmazott népszavazási kérdések is hangzatosak voltak, s kellő „kommunistaellenes éllel” rendelkeztek. Ugyan ki mondott volna nemet arra, hogy az MSZMP vonuljon ki a munkahelyekről, amikor a helyi, módfelett sokat okoskodó párttitkárokat maguk a párttagok sem kedvelték? Ám mire eljött november 26., a népszavazás napja, a három kérdés – a Munkásőrség megszüntetése, a pártvagyonnal való elszámolás s a munkahelyekről való kivonulás – okafogyottá vált, hiszen az MSZMP-s parlament meghozta az ide vonatkozó döntéseket. Az elnökválasztás ügye viszont aktuális maradt…
Mindeközben az MDF háttérbe húzódott. Azt a stratégiát választva, amelyet a fórumos alapító Csengey Dénes tárt a széles nyilvánosság elé, amikor felhívta a párt híveit a népszavazás bojkottjára. Nagy tévedés volt, mondják a párt hívei utólag, mert ezzel otthon maradtak a potenciális nemmel szavazók, vagy legalábbis jóval kevesebben voltak. Mindez azért érdekes, mert ahogy Pozsgay ma meséli, mindössze hatezer szavazattal győzött az elnökválasztás kérdésében az SZDSZ által felvetett igen.

Pozsgay csalódott, a voksolást követő sajtótájékoztatón azt mondta a BBC tudósítójának, tudomásul kell venni, a politikában ismeretlen fogalom a hála. Mire gondolhatott? Utólag felfedte, hogy kapcsolatot tartott az MDF vezetőivel, így Antall Józseffel is, s arra törekedett, hogy megrázkódtatások és konfliktusok nélkül menjen végbe az átalakulás. Azt pedig Németh Miklós nemrég megjelent könyvéből tudni, hogy az alakuló MSZP egyes köreinek Pozsgay és ő is „kellemetlen tehertétel” volt már 1989 októberében. Javasolták is nekik, alakítsanak inkább önálló, szociáldemokrata pártot. A legtöbb elemző úgy véli különben ma is, ha Pozsgay lett volna az első köztársasági elnöke a rendszerváltó Magyarországnak, akkor az MSZP-ben sem a Horn-féle apparátcsik vonal erősödik fel, hanem a párt népi, nemzeti szárnya. És ez eleve más pályára helyezte volna a magyar belpolitikát.

A népszavazás egyértelmű győztese az SZDSZ volt. Nemcsak eredeti célját érte el, vagyis azt, hogy ne kommunista köztársasági elnöke legyen az új Magyarországnak, de az MDF-fel kötött paktum révén azt is, hogy történetesen ő adja a köztársasági elnököt Göncz Árpád személyében. Ami valamilyen formában mégiscsak ellensúlyozta az 1990-es országgyűlési választásokon elszenvedett vereségét. Látni kell, hogy Göncz nélkül nem történhetett volna meg a puccskísérlet, azaz a taxisblokád sem 1990 októberében. Hiszen ő mint a honvédség legfőbb parancsnoka megtiltotta a hadsereg bevetését, noha a katonaság rendelkezett olyan nehézjárművekkel, amelyek ha kell, akár erővel is eltávolítják a taxikból összerótt barikádokat a megbénított ország útjairól. Ő mentesítette a következmények alól később a szervezőket és részvevőket azzal, hogy kegyelemben részesítette őket.

Említettük már korábban, hogy az SZDSZ korábban kikötötte, ne egy kommunista legyen az ország köztársasági elnöke. Ehhez képest négy évvel később mégis kormánykoalícióra lépett az 1994-es választást megnyerő MSZP-vel. Márpedig Horn Gyula, elég, ha csak pufajkás lövöldözéseit vesszük, sokkal közelebb állt a kommunizmushoz, mint az „ellenforradalmat” népfelkeléssé emelő Pozsgay. Persze ez már egy másik, jól ismert történet.

---

A négyigenes népszavazás kérdései és eredményei:

1. Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására? Az érvényes 4 297 751 szavazatból az IGEN szavazatok száma: 2 151 926 (50,07 százalék), a NEM szavazatok száma 2 145 825 (49,93 százalék) volt.

2. Kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? Az érvényes 4 310 999 szavazatból az IGEN szavazatok száma 4 101 958 (95,15 százalék), a NEM szavazatok száma 209 041 (4,85 százalék) volt.

3. Elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról? Az érvényes 4 314 550 szavazatból az IGEN szavazatok száma 4 114 994 (95,37 százalék), a NEM szavazatok száma 199 556 (4,63 százalék) volt.

4. Feloszlassák-e a Munkásőrséget? Az érvényes 4 285 604 szavazatból az IGEN szavazatok száma 4 068 420 (94,94 százalék), a NEM szavazatok száma 217 184 (5,07 százalék) volt.