Belföld
Váratlanul elfogyó migránsok
Határhelyzet. Embercsempész ellen emeltek vádat
Jelentősen apadt a hazánkba irányuló illegális migráció a kedden bevezetett új szabályok nyomán. Míg július elsején még száznegyven embert fogtak el a honvédség és a rendőrség erői, addig szerdán már csak hármat. Az új rendszer szerint, ha a határtól számított nyolc kilométeres körzetben fogják el a bevándorlót, és az bizonyíthatóan nem követett el bűncselekményt, akkor szabálysértési eljárás keretében visszakísérik őt az áteresztő kapuhoz. E helyen tájékoztatják arról, hol adhatja be a kérelmét, majd visszaküldik a kerítés túloldalára – amely több méteres szakaszon még szintén Magyarország területének számít. Közben újabb embercsempész ellen emeltek vádat Magyarországon, ezzel már 164 ilyen eljárás indult idehaza. Az ötvenhárom éves férfi a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség szerint tavaly augusztusban szállított migránsokat Bécsbe. A hat migráns, köztük egy hét hónapos gyermek Németországba szeretett volna eljutni. A megbízónak mintegy 1 100 eurót (350 ezer forintot) fizettek a migránsok, az összeg egy részét átadták a sofőrnek. Amikor Bécsbe értek, a hat utas közül egy kiszállt, a többiek azonban erre nem voltak hajlandók, mert Németországba szerettek volna továbbutazni vagy vissza akarták kapni a pénzüket. A sofőr az öt utassal végül visszajött, és az M1-es autópályán egy benzinkútról felhívta a rendőrséget.