Belföld
„Van az osztályon egy százkét éves néni, aki még látta Lenint”
A Vészhelyzetben negyvenöt perc alatt betoltak három mellkason szúrt embert, volt két intim jelenet, és néhányszor még lelkiztek is az éjszakai műszakban – mondja Zacher Gábor

„Egy súlyos beteg az egész rendszert felboríthatja, mivel ezek az esetek nem egy orvost és egy nővért igényelnek. Őket komplett csapat, a trauma team látja el”
A sürgősségi ellátási körzet méretén túl megemeli a betegek számát az is, hogy az igényjogosultak hozzátartozói az ország legtávolabbi részéről is eljönnek a Honvédkórházba – ecseteli Zacher. „Egyébként hihetetlenül kreatívak az emberek, rengeteg trükköt találnak ki, hogy bejussanak hozzánk. Van, aki felhozza az anyukáját vidékről, bemegy a kormányablakhoz és bejelenti a saját lakcímére. De olyan is gyakran előfordul, hogy valaki vidékről jön, és mire több száz kilométer után Budapestre ér, pont a Honvédkórház előtt lesz rosszul” – hozza fel a példákat a főorvos.
Mindenesetre folyamatosan törekednek az illetékes háziorvosokkal a kapcsolattartásra és egyeztetésre. Nyomatékosítja, téves az a felfogás is, miszerint a sürgősségi ellátás azt jelentené, hogy ha valakit bevisz a mentő a sürgősségire, azonnal elvégzik rajta az összes szükséges vizsgálatot, majd öt percen belül meglesznek az eredmények, és már tolják is a műtőbe. „A valóságban teljesen másképp működnek a dolgok, mint mondjuk a Vészhelyzetben” – idézi fel a klasszikus tévésorozatot Zacher. A való életben ez úgy néz ki, hogy behozza a mentő a beteget, akit soron kívül regisztrálnak, a mentős pedig elmondja, pontosan mi történt az érintettel. Miután megvizsgálják, bekerül az úgynevezett triage-ba (a francia osztályozás szóból eredő, egytől ötig terjedő skála – a szerk.). Az egyes kategória gyakorlatilag a klinikai halál állapota, itt azonnali beavatkozásra van szükség, a további kategóriáknál a besorolás a tizenöt perc, a fél, az egy és a két órán belüli intézkedést jelöli.
„Ez az, amit nem mindig tudunk tartani. Ma délelőtt legalább hét-nyolc olyan beteget dokumentáltam, akinek a panaszával nem a sürgősségi osztályra kellett volna jönnie, de már hosszú ideje és türelmetlenül várakozott. A sürgős ellátást igénylőkkel szemben nekik nyilván többet kell várakozniuk, ez akár négy-hat-nyolc óra is lehet. Egy súlyos beteg az egész rendszert felborítja, mert ezek az esetek nem egy orvost és nem egy nővért igényelnek, őket komplett csapat látja el. Az úgynevezett trauma team hét orvosból és hét nővérből áll. A labor- és egyéb diagnosztikai leletek pedig nem öt perc alatt készülnek el, egy vérvizsgálat sürgős esetben is legkevesebb egy-másfél órát vesz igénybe” – magyarázza.
Kérdésünkre, hogy miért általános a bizalmatlanság az egészségügyi ellátással szemben, a főorvos azt mondja, mindenkinek van legalább egy negatív története, ami elég ahhoz, hogy egy pillanat alatt lenullázza az összes pozitívumot a beteg gondolkodásában. Még akkor is – teszi hozzá –, ha van a fejében emellett akár harminc heroikus történet is. Arról már nem is beszélve, hogy a negatív hírek jóval nagyobb érdeklődést és kommentelést váltanak ki, mint a pozitívak.
Zacher Gábor egyetért azzal, hogy javítani kell még az orvos–beteg kommunikáción, mivel előfordul, hogy nem megfelelő a páciensek tájékoztatása. Ennek ellenére úgy látja, nagyon nehéz minden beteget minden pillanatban megfelelően tájékoztatni, „főleg hajnali négykor”. Gyakorlatilag mindenkivel másképp kell beszélni, van, aki három mondatból megérti, mi történt vele, s van, akinek le kell rajzolni. „Az is tény, hogy időnként mi, orvosok is szeretünk latin szavakkal dobálózni, ezért a betegek eleve ingerülten állnak a kérdéshez” – ismeri el.
Megszokhattuk már, hogy a kórházak általában a létszámhiányt jelölik meg a legnagyobb problémaként, s ezt Zacher Gábor is megerősíti: az osztályon soha nincs elég orvos, de tulajdonképpen nem is feltétlenül a számuk a lényeg. A rendszer ugyanis nagyon megsínyli annak a tapasztalt, s nagy teherbíró képességű szakorvosgárdának a hiányát, amelynek van már kellő rutinja, és nem kell a „sarkában lihegni”. A Honvédkórház sürgősségijén legalább tizennyolc-húsz főállású szakorvosra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a betegmennyiséget „kényelmesen” ellássák. Ehhez képest most tíz-tizenketten vannak – mondja –, ám ez mégis jó aránynak számít akár még országos viszonylatban is. Betegből viszont nem lesz kevesebb, az emberek átlagéletkora folyamatosan nő. „Ebben a pillanatban van nálunk egy százkét éves néni, aki még látta Lenint, de van kilencvenhárom, kilencvenöt és kilencvennyolc éves betegük is” – ismerteti Zacher.
A kórház szerepe meghatározó, hiszen az elmúlt tizenegy évben az észak-pesti régió kiemelt ellátó intézményévé vált – folytatja Tamás Róbert. Ráadásul az Egészséges Budapest Program átalakítja majd a fővárosi ellátást, hiszen létrejönnek a centrumkórházak és felépül az új, ezerágyas dél-budai szuperkórház is. Az átszervezés egyik alapja éppen a sürgősségi ellátás újragondolása lesz – ecseteli. Ezeknek az intézményeknek valamennyi ellátási területet le kell majd fedniük, és non-stop készenlétben kell állniuk az év minden napján.
Zacher Gábort végül arról kérdezzük, nem hiányzik-e neki a korábbi szakterülete, a toxikológia. A főorvosnak felcsillan a szeme: most is van az osztályon egy „fagyállós beteg”.
A mentőhelikopter is rendszeresen ide hozza a mérgezéses eseteket, mert tudják, „a Zacher” itt dolgozik, de jönnek a drogosok és az alkoholisták is, akik már ismerik. „Itt a sürgősségin nekem ők jelentik a kikapcsolódást” – teszi hozzá.