Belföld
Úttörő munka indulhat el a jövő évben
Új tagokkal bővült a minden kételyt eloszlató antiszegregációs kerekasztal

A Máltai Szeretetszolgálat koordinálja a programot (Fotó: Horváth Péter Gyula)
Az új jogszabályi megfogalmazás szerint az említett körbe tartozik az a diák, akinek az „adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása szükséges”.
További változás, hogy az emberi erőforrások minisztere, illetve a kormány egyes kérdésekben rendeletalkotási jogot kapott. Emiatt jogvédő és civilszervezetek tiltakoztak, mondván, miután a bíróság jogerősen elmarasztalta, a kabinet rendelettel akarja „bebetonozni” a Huszár-telepi görög katolikus iskola működését. Ismert, az esélyegyenlőségi törvényre hivatkozó ítélet szerint nem lehet folytatni a szegregált oktatást az említett intézményben.
Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár szerint téves a következtetés, hiszen az esélyegyenlőségi törvény passzusa érintetlen marad, a témában pedig, miután a nemzetiségekkel és az egyházakkal egyeztettek, az érintett iskolákban folyó oktatást tisztázó, szabályozó dokumentum születik majd, kormányrendelet formájában. A cél pedig az lesz, hogy közösen meghatározzák az „esélyegyenlőség előmozdításának sajátos feltételeit”.
Egy minapi háttérbeszélgetésen Langerné szólt arról is, az éppen új tagokkal bővülő, az államtitkárság által kezdeményezett antiszegregációs kerekasztal úttörő programba fog 2015 első hónapjaiban: két helyszínen konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki a helyi iskolai szegregáció felszámolásáért. Mindezt ráadásul a nagy tapasztalattal bíró Máltai Szeretetszolgálat koordinálja majd. A kerekasztal javaslatára azért, hogy minden kételyt eloszlassanak, bekerült a változásról szóló szakaszba, hogy a kormánynak tekintettel kell lennie a jogellenes elkülönítés tilalmára.Visszatérve a törvénymódosításra: az Országgyűlés kimondta azt is, szülői kérésre nem lehet évfolyamismétlést engedélyezni az első osztálynál magasabb évfolyamokon.