Univerzális kiskáté kormánybuktatásra

A beteg demokráciákkal szembeni ellenállás Európában címmel készített esettanulmányt több, úgynevezett civil szervezet, köztük a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ. A részletes, képekkel illusztrált, és több nyelven megjelenő dokumentum célja az „illiberális kormányok által alkalmazott forgatókönyv megismerése a hatékonyabb ellenállás érdekében”. Az említett országok pedig hazánk mellett Horvátország, Lengyelország és Szerbia, de az irományban számos utalás van Fehéroroszországra és persze Oroszországra is.

Az előszót a volt SZDSZ-es Haraszti Miklós jegyzi, aki korábban már választási bojkottra szólította fel a magyar ellenzéket, most pedig külön kitér Gulyás Mártonék, illetve a Közös Ország Mozgalom ténykedésére, ami kifejezetten erősíti azt a feltételezést, melyre Kiszelly Zoltán politológus utalt a minap lapunknak nyilatkozva. Nevezetesen, hogy a Sándor-palotát festékkel dobáló aktivista a belvárosi értelmiség  s így különösen is a Haraszti-féle irányvonal szószólója.

Szabadság és ősenergia

Az Orbán-kormány elleni küzdelemre szólító egykori szabaddemokrata mindenesetre arról értekezik, hogy a „civil aktivizmus áll a legközelebb ahhoz az ősenergiához, amely kitölti a demokratikus társadalmak szabadságát, s ha kell, meg is újítja magát a szabadságot”. Szerinte azonban ma ezt Magyarországon nemhogy megrágalmazzák, hanem egyenesen bűncselekménnyé nyilvánítják, így akadályozva meg, hogy az adott szervezetek megszólítsák a társadalmat, s „ellenőrzést gyakoroljanak a kormányzat felett”. Mintha ez lenne a külföldről finanszírozott nemkormányzati csoportok elsődleges feladata. Erre a posztra egyébként a watchdog, azaz őrkutya kifejezést használják.

Választások helyett

Haraszti érvelése szerint az Orbán-kormány a független aktivizmust a nemzettől idegen, sőt, egyenesen ellenséges tevékenységnek tekinti, „cselekedjünk hát ennek megfelelően”. Érdemes közbevetni: hazánkban jelenleg mintegy hatvanezer civil szervezet tevékenykedik, évről évre nagyobb költségvetési támogatással, míg a külföldről támogatottak regisztrációs felületén jelen állás szerint mindössze nyolcvanan szerepelnek. Igaz, köztük található számos karitatív szervezet is, ugyanakkor több, Soros által pénzelt alakulat szándékosan bojkottálja a szigorított jogszabály végrehajtását. Mindegy, a volt SZDSZ-es politikus szerint az NGO-k egyenesen a „társadalmi szabadság védelmének végvárai”.

Az éppen az ENSZ-nek dolgozó, az ellenzéki pártokról ezúttal egy szót sem ejtő Haraszti – virágnyelven – ismét rögzíti azt is, kvázi nem érdemes a választásokon való indulással bíbelődni, programot alkotni, kampányolni, mivel az „illiberális rendszerekben a hagyományos politikai folyamatok már nem képesek korrigálni a verseny szisztematikus torzítását, már nem tudják újra működésbe hozni a fékek és ellensúlyok megbénított rendszerét”. Ezért új eszközökre van szükség. Idézi Kantot: szerinte ahhoz, hogy a világméretű béke megvalósuljon, szükséges, de nem elegendő, ha minden országban demokrácia van. E cél eléréséhez még a demokráciák nemzetközi szövetsége sem elegendő.

A béke végső garanciája az egyes emberi jogok „nemzetközi kikényszeríthetőségében” rejlik.

A tanulmány aztán részletesen bemutatja, illetve felrója az Orbán-kormánynak a Soros-ellenes kampányt, részben azért, mert az felszítja az antiszemitizmust, továbbá hosszan taglalja a bevándorlással kapcsolatos, szerintük elfogadhatatlan kormányzati álláspontot. Érdekes módon idéznek egy egészen friss ENSZ-dokumentumot is, amely szerint „összességében Magyarországon az emberi jogi aktivisták biztonságosan tudnak működni”, ugyanakkor a Soros-féle káté összeállítói szerint egyre nő a veszély. Elismerik továbbá: az emberi jogi civil szervezetek politikai szereplőkké válnak.

Az esettanulmány egyik legfontosabb része, hogy egészen kimerítő, alapos útmutatást ad az „iliberális” vezetésű államokban tevékenykedő NGO-k számára a hatékony aktivitásra. Például: „követelnünk kell, hogy teljes körűen élhessünk a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 25. cikkében foglalt jogunkkal, különösen azzal a joggal és lehetőséggel, hogy részt vegyünk a közügyek vitelében. E jog mindenkit megillet, még ha nem is indul közhatalmi tisztségért, és az államoknak ténylegesen nagyobb teret kell biztosítaniuk a civil társadalom részére arra, hogy teljeskörűen, szabadon és a megtorlástól való félelem nélkül részt vehessen a nyilvános párbeszédben, különösen a választási eljárások során.” Egészen taktikus és praktikus javaslatok is szerepelnek az öszeállításban, például az, hogy a „civilek” támogassák aktivistáikat és munkavállalóikat csapatépítéssel, a külső coachingot szolgáló forrásgyűjtéssel, valamint azzal, hogy „megtanítják nekik felismerni egyediségüket és értéküket”. Továbbá: az emberi jogi civil szervezeteknek meg kell találniuk azokat a mechanizmusokat, amelyek révén együtt tudnak működni a munkavállalói mozgalmakkal, szakszervezetekkel, környezetvédelmi szervezetekkel és aktivistákkal, annak érdekében, hogy bizalmatlanság nélkül meg tudják vitatni, illetve osztani programjukat.

Külsős tanácsok

Az „őrkutyák” szintén felvetik, az érintett szervezetek „gyakoroljanak nyomást a kormányokra annak érdekében, hogy fogadjanak el az emberi jogi aktivisták védelméről szóló iránymutatásokat”. Ezen felül vonjanak össze erőforrásokat olyan stratégiai ügyek felkutatására, amelyek jelentősnek bizonyulhatnak az országban és kiválthatják a média figyelmét. Gondoskodjanak arról is – így a javaslat –, hogy „erős pereskedési lehetőségeik legyenek” és működjenek együtt független nemzetközi szakértőkkel, hogy álláspontjuk támogatása érdekében „amicus curiae”, azaz külső tanácsadói véleményeket terjesszenek a bíróságok elé, befolyásolva ezzel az igazságszolgáltatás munkáját.

A tanulmány készítői még azt is megemlítik: az NGO-k részéről állapítsák meg, kik azok a kormánytöbbséghez tartozó parlamenti képviselők, akik nyitottak és proaktív módon keressék meg őket, majd a megkeresést rögzítsék. A tüntetésekhez is adnak útmutatót, felvetve, az állami intézményben folytatott bármilyen demonstrációt megelőzően készítsenek kockázatelemzést, amely kiterjed a más civil társadalmi csoportokra és az aktivistáikra gyakorolt hatások elemzésére, illetve a döntéshozókra gyakorolt hatásra. A lényeg, hogy a média széles körben tudósítson az eseményről, és így érvelésük könnyen érthető legyen a nyilvánosság számára, így legitimizálva a megmozdulást.