Belföld
Uniós források a felzárkózásért
A komplex megoldást kínáló projektek folytatásáért dolgozik a kormány
Czibere Károly (Fotó: Hegedüs Róbert)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kifejtette, fontos, hogy a felhalmozott tudástőke megmaradjon, hasznosulva az itt élő családok számára.
Karsai József, Kadarkút fideszes polgármestere – a távirati iroda közlése szerint – elmondta, a projekt lezárása után is fontos lesz bizonyos programelemek továbbműködtetése, s ehhez szükség lenne kiszámítható támogatásra. Czeferner Józsefné, a kistérségi társulás elnöke arról beszélt, hogy a kaposfői katolikus plébánia és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bevonásával működtetett három Biztos Kezdet Gyerekházat, a közösségi szolgáltató házat, valamint a tíz ifjúsági pontot és tanodát is tovább kellene működtetni.
Somos László esperes az egyik legnagyobb eredménynek azt nevezte, hogy míg korábban a környék gyermekeinek nagy része csak kisegítő iskolákba kerülhetett, az idén valamennyi jelentkezőjüket felvették normál iskolákba. Szellemi és lelki központokká váltak ezek a helyek, ami csak a kezdete valaminek, és akkor van értelme, ha lesz folytatás – hangsúlyozta.
Az uniós finanszírozású programról a romaszervezetek képviselői is elismeréssel szóltak, különösen annak komplexitása miatt. Pandur Csilla, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mentora arról beszélt, hogy a gettósodott településen élők számára nincs értelme rövid ideig megmutatni, miként lehetne élni, legalább nyolc-húsz éves időtartamra van szükség a változáshoz. Czibere Károly a konzultáción elmondta, hasznos, hogy az ilyen felzárkóztatási programok a családoknak komplexen kívánnak segíteni.