Belföld

Újrakezdhetik a Hunvaldék elleni eljárást

Formai hiba miatt lehet perújítás a volt szocialista polgármester ügyében

A Fővárosi Főügyészség részletes indítványát már két hete benyújtotta az illetékes bíróságra a Hunvald–Weinek-ügyben, ám a perújításról még nem döntött a Fővárosi Törvényszék – mondta lapunknak Bagoly Bettina, a főügyészség szóvivője.

A Legfőbb Ügyészség májusban kezdeményezett perújítást Hunvald György ügyében. Mint ismert, az egykori szocialista polgármester kapcsán a Kúria hatályon kívül helyezte Hunvald két és fél éves börtönbüntetését egy hűtlen kezelési ügyben, eljárási hibára hivatkozva. A polgármester perében ugyanis a Szegedi Ítélőtábla – a Kúria ezzel kapcsolatos korábbi végzése ellenére – sem egyesített két azonos tárgyú büntetőeljárást, amelyek során az egyikben Hunvaldot felmentették, a másikban viszont elítélték. Ez vezetett ahhoz, hogy Hunvald György cselekményeit a bíróságok két külön ítéletben bírálták el, és ezt tartotta a Kúria formai és nem tartalmi szempontból törvénysértőnek. Az ügyészség azért, hogy érvényt szerezzen a Hunvald György büntetőjogi felelősségét jogerősen megállapító és őt szabadságvesztés büntetéssel sújtó ítéletnek, perújítási eljárást kezdeményezett.

A perújítás részletes indoklását a Fővárosi Főügyészség két hete benyújtotta a Fővárosi Törvényszékre az úgynevezett Hunvald–Weinek-ügyben, amelynek során a volt zuglói és erzsébetvárosi polgármestert a vád szerint fiktívnek tartott megbízási szerződések kapcsán 49 millió forint hűtlen kezeléssel vádolták, ám első- és másodfokon is felmentették őket – mondta Bagoly Bettina. A főügyészség szóvivője hozzátette, a büntetőeljárási törvény szerint a másodfokú bíróságon lehet perújítást kezdeményezni, itt döntenek a megengedhetőség kérdésében. Az ügy a döntéstől függően kerül vissza az első fokra, ebben az esetben a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, illetve – a törvényszék elutasító végzése és az ügyészség fellebbezése esetén – a Fővárosi Ítélőtáblára, ahol jogerős döntést hozhatnak a perújítás kérdésében.

A perújításról általában szólva Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője lapunknak azt mondta, csak az a biztos, hogy első fokon ugyanaz a bíróság jár el, amelyik korábban az ítéletet hozta, továbbá az, hogy perújítás esetén az ügyet, így a teljes bizonyítási eljárást elölről kell kezdeni. Arról a büntetőeljárási törvény nem rendelkezik, hogy az ügyet melyik bíróra kell szignálni, a gyakorlatban arra is van példa, hogy a korábbi ítéletet meghozó bíró újra megkapja a pert, s az is előfordul, hogy új bírót jelölnek ki az eljárásra – mondta Póta Péter.