Újra támadnak a pénzméricskélők

Az elavult és a szocialista érában olcsón privatizált üzem katasztrófája tíz ember halálát okozta (Fotó: Hegedüs Róbert)

Július 1-én derült ki, hogy az állam átvállalja a vörösiszap-katasztrófa sértettjeinek vagyoni kártérítését is. Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára, a térség országgyűlési képviselője tájékoztatása szerint összesen tíz-tizenöt családot érinthet a hetvenmillió forintról szóló döntés, amelynek értelmében a Magyar Alumínium Termelő Zrt.-vel (Mal) szemben jogerősen pert nyert magánszemélyek kártérítési összegét veszi át a kabinet. A bejelentést a balliberális fórumok Soros Györgyre hivatkozva azonnal össztűz alá vették – mondván, hogy a milliárdos anno egymillió dollárt (akkori értéken százkilencvenmillió forintot) adott a bajba jutottaknak. Mindennek fényében nem árt feleleveníteni, hogy ki és mennyit költött a helyreállításra és a bajba jutott polgárok megsegítésére.

A Fidesz–KDNP vezette kormányok egyébként kevéssé hivatkozhatnak arra, hogy ne jutott volna ki nekik a katasztrófákból. A legnagyobb tiszai és dunai árvizek, gátszakadások, valamint az újkori Magyarország legsúlyosabb ipari katasztrófája, a Kolontárt, Devecsert és Somlyóvásárhelyet sújtó vörös­iszapömlés mind az Orbán Viktor vezette kabinetek regnálására esett. Az is kétségtelenül igaz, hogy a 2010-es választások után felállt új kormány igen nehéz örökséget vett át, hiszen egy, a nemzetközi pénzintézetek lélegeztetőgépén tartott és korántsem mellékesen gazdasági csőd szélén táncoló országot kellett visszaterelni a helyes útra – így bátran kijelenthető, hogy az ajkai Mal Zrt. X-es kazettájának 2010. október 4-i átszakadása már csak amo­lyan ráadás volt a gondokra.

Az elavult és a szocialista érában olcsón privatizált üzem katasztrófája tíz ember halálát és százötven különböző fokú sérülését okozta. A pénzügyi mérleg – értve alatta a helyreállítás költségeit – harmincnyolcmil­liárd forintot tett ki, amelyből a környezeti elemek rendbetétele húszmilliárdot emésztett fel. Utóbbival kapcsolatban fontos leszögezni, az élő vizek és a Duna védelme érdekében több ezer tonna gipszet szórtak hidakról száz kilométeren a Marcal folyóba. Fontos közbevetni, a kormány intézkedése nyomán 2012 végéig minden, a környezetbe jutott szennyező anyag visszakerült az ajkai timföldgyár területén kijelölt lerakóhelyekre, a kivitelezők a belterületekkel együtt ezertizenhét hektárnyi vörösiszappal elöntött területet tisztítottak meg, s csaknem nyolcvan kilométeren végeztek mederkotrást, helyreállították a Torna-patak és a Marcal folyó kis- és nagyvízi medrét és partfalát.

A kormány néhány nappal a katasztrófa után úgy határozott, saját kezébe veszi a helyreállítást, s a megsemmisült házak tulajdonosait az állam kártalanítja. A döntés értelmében mindenki szabadon választhatott, hogy új otthont szeretne Kolontáron vagy Devecseren, máshol kíván építkezni, esetleg használt lakást óhajt a régi helyett. Az egyeztetés után Kolontáron egy utcában huszonegy új ház épült, míg Devecserben egy kisebb falut, nyolcvanhét otthont húztak fel az egyik, korábban kaszálónak és szántónak használt részén.

Az újjáépítést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság akkori főigazgatója s egyben a kormánybiztosnak is kinevezett Bakondi György koordinálta. A korábban említett harmincnyolcmilliárd forintból a kárenyhítésre és a károsultak lakhatásának rendezésére 7,7 milliárdot fordítottak. Az OKF közbeszerzési eljáráson választotta ki az újjáépítés fővállalkozóját, a VeszprémBer Zrt.-t, az új ház mellett döntő polgárok pedig olyan tervekből választhattak, amelyeket az állam ajánlott. Utóbbi megszorításra azért volt szükség, mert ezekre rögvest kiadták az építési engedélyt. A tervek mindegyikét a Kós Károly Egyesülés mérnökei készítették, amelynek legtekintélyesebb tagja Makovecz Imre építész volt. Nem mellékesen érdemes közbevetni, az államnak egy hatvan négyzetméteres új ház a VeszprémBerrel kötött szerződésben szereplő árak alapján akkori értéken számolva csaknem húszmillió forintjába került. A károsultak a Vöröskereszttől kaptak hűtőket, mikrohullámú sütőket és egyéb háztartási gépeket, míg az elpusztult egyéb ingóságokat a Bútorszövetség kínálatából pótolhatták az érintettek. A magyar bútoripari cégek társulását közbeszerzési eljáráson választotta ki az állam.

Mindent összevetve tehát Soros György egymillió dollárja áll szemben a kormány által a katasztrófa következményeinek elhárítására fordított harmincnyolcmilliárd forinttal.

Kétségtelenül igaz, Soros György egymillió dollárt (akkori értéken durván százkilencvenmillió forintot) adományozott a vörösiszap károsultjainak. Szép summa, de ez csak egy elem a rengeteg adomány közül. Példaként említhető az Audi Hungária Motor Kft. százötvenmillió forintos felajánlása vagy a BorsodChem Zrt. százötvenezer liternyi sósavjuttatása, amely ugyan nem pénz volt, de értékét tekintve szintén több tízmillió forintot tett ki. De joggal említhetnénk a Leier Hungária Kft.-t is, a cég azonnal bejelentette, hogy saját költségére tizenöt lakásos sorházat épít Devecseren – az akkori árakon százhetvenmilliós felajánlás volt ez. S ezek csak a legnagyobb tételek, hiszen tudható, hogy a legszegényebb falvak lakossága is megmozdult az elárasztott polgárok támogatására. Mindenki annyit küldött, amennyit megengedhetett magának – s ez a dicséretes –, nem pedig az, hogy „X” magánember bővebben adott, mint más. Lévén erre hivatkozni finoman szólva is hátborzongató.