Belföld

Újra elővették a szemétégetőt tervező osztrák cég korábban már elítélt vezetőit

Hűtlen kezelés és pénzmosás

Bár már régen eldőlt, hogy nem épül szemétégető Szentgotthárd mellett az osztrák oldalon, az ügy hullámai mégsem csillapodtak le.

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a BEGAS nevű cég projektjét a hat és fél évig tartó heves magyar tiltakozás végül 2012-ben megakadályozta. Ugyanebben az esztendőben a vállalat volt vezetői körül kipattant botránytól lett hangos az osztrák sajtó. A 2016-ig tartó vizsgálatok tízmillió Euró (akkori árfolyamon hárommilliárd forint) értékű sikkasztást tártak fel. Az egyik fő vádlott a BEGAS korábbi kereskedelmi igazgatója Rudolf Simandl volt, aki ellen hűtlen kezelés, sikkasztás, súlyos csalás, nagy értékű ajándékok elfogadása volt a vád. Az eljárást és a büntetést Simandl megúszta, mert orvosi igazolást szerzett arról, hogy tárgyalásra és kihallgatásra alkalmatlan állapotban van és volt évekig. Ennek ellenére az érintett több millió eurót volt kénytelen visszafizetni. Az öt további vádlott komoly pénzbüntetést és felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az osztrák média most arról tudósít, hogy a 2016-ban lezárt ügyet hűtlen kezelés és pénzmosás miatt újra megnyitották. A korrupciós ügyészség szerint az egykori – és új – vádlottak olyan szerződéseket kötöttek és fizettek ki, amelyek mögött semmilyen teljesítmény nem volt. Simandl nagy valószínűséggel ezt az eljárást is megússza – jelenleg is gondozóházban él a súlyos depressziója miatt –, a további öt vezetőnek viszont felelnie kell.