Belföld

Újabb mentőöv a diploma megszerzéséhez

Sok esetben nem anyagi oka van annak, hogy az egykori hallgatók nem igyekeznek letenni a szükséges nyelvvizsgát

Körülbelül ezernégyszázan vehetnek majd részt a szeptemberben újrainduló Diplomamentő programban, összesen négyszázmillió forint áll rendelkezésre a tanfolyamokra. A lapunknak nyilatkozó szakember szerint a mostani program előnye lesz, hogy már kisebb csoportokban is indítanak nyelvoktatást.

diploma 20180803
Sokszor inkább a motiváció hiányzik az utólagos diplomaszerzéshez (Fotó: MH)

Hasznos az újabb diplomamentő program azok számára, akik még nem jutottak hozzá diplomájukhoz a nyelvvizsga hiánya miatt. Ugyanakkor tény, hogy a kezdeményezés a strukturális problémára nem nyújt megoldást, ahhoz a nyelvoktatáson kellene változtatni – nyilatkozta lapunknak Berényi Milán, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke. Rámutatott, a mostani, második körben induló program az előző „fejlesztett” változata lesz. Míg ugyanis korábban nagyobb, tíz-tizenkét fős csoportokban tanultak a résztvevők, ezúttal egyénileg és két-három fős csoportokban is részt lehet majd venni a nyelvoktatásban. Közölte azt is, hogy összesen négyszázmillió forint jut a programra, és a diákok fejenként háromszázezer forintos támogatást kaphatnak. Ez azt jelenti, hogy ezerháromszáz-ezernégyszáz között lesz azoknak a száma, akik részt vehetnek a nyelvtanfolyamokon.

Mint arról lapunk a közelmúltban beszámolt, júniusig elejéig összesen 91595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de az oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg. Az Oktatási Hivatal adatai szerint csak tavaly 10 737 olyan diplomát adtak ki, amelyhez a záróvizsgát valamely korábbi évben tették le. Vagyis ennyi esetben vélhetően sikerült megszerezni a szükséges nyelvvizsga bizonyítványt. Berényi Milán felhívta a figyelmet arra, hogy sok esetben nem anyagi oka vannak annak, hogy az érintettek még nem szerezték meg a nyelvvizsgájukat, sokkal inkább a motiváció hiánya keresendő a háttérben. Sokan ugyanis már el tudtak helyezkedni a munkaerő piacon anélkül, hogy be kellett volna mutatniuk a diplomájukat.

Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a napokban arról beszélt, hogy augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések. Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Akinek nem sikerül, annak vissza kell fizetnie a támogatást, ez az előző programban esetében is így volt. A kormány 2014-ben indította a Diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek tanulói jogviszonnyal. A kezdeményezéssel több mint hatezer diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni.