Belföld

Újabb karitatív kezdeményezés a táboroknál

Mintegy hatszázezer dollár értékű nemzetközi összefogással folytatódik az Ökumenikus Segélyszervezet menekültügyi programja, amelynek részeként információs és krízispontot hoznak létre Röszkén.

Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója a tájékoztatón elmondta, az átfogó kezdeményezés összértéke 580 ezer dollár, azaz 162 millió forint. Az akció mögött a világszerte több mint százhúsz segélyszervezetet tömörítő, genfi székhelyű ACT Alliance segélyszervezeti szövetség áll, amelynek tagjai az ökumenikusok.

A részleteket ismertetve – az MTI beszámolója szerint – elmondta, létrehoznak egy információs- és krízispontot Röszkén, és azt addig működtetik majd a várakozási zónában, amíg szükséges, arab, pastu, dari és parszi nyelven beszélő tolmácsokból álló csapat is dolgozik majd. Arra törekednek ugyanis, hogy meggyőzzék az embereket arról: a regisztráció fontos, az tulajdonképpen még gyorsítja is esetleges továbbhaladásukat. Szükség esetén olyan állomást is megnyitnak, amely száz ember befogadására lenne alkalmas. Soltész Miklós egyházügyi államtitkár köszönetet mondott a segélyszervezeteknek, hangsúlyozva, nem igazak azon állítások, amelyek szerint a kormány ne tenne meg mindent a menekültek érdekében. Akik vállalják az együttműködést, minden segítséget megkapnak.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egészségügyi ellátást nyújt Röszke határában a bevándorlóknak – közölte a szervezet. Orvosi sátrat állítottak fel, a helyszínen van a rohamkocsijuk.