Belföld
Új vallomást tesz kedden Kulcsár Attila
Kedden, amikor estébe nyúlóan már az utolsó vádlott védője is befejezte perbeszédét, az elsőrendű vádlott, Kulcsár Attila új indítvánnyal állt elő. Bejelentette, ismételten vallomást kíván tenni, ezért a bíróság még ne zárja le a bizonyítást a 2010 decemberében újrakezdett büntetőper megismételt elsőfokú eljárásában.
Kulcsár Attila indítványáról a jövő hét kedden esedékes tárgyalási napon dönt a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa – mondta lapunk megkeresésére Póta Péter, a törvényszék szóvivője. A büntetőeljárási törvény szerint a vádlott az utolsó szó jogán is tárhat olyan tényeket, adatokat a bíróság elé, amelyeket nem mondott el a bizonyítási eljárásban, s kérheti a bizonyítási eljárás folytatását is. Utóbbi esetben az összes terheltnek lehetősége van arra, hogy észrevételezze az elsőrendű vádlott új vallomását, sőt szükség esetén ezzel kapcsolatosan új indítványokat tegyen – mondta Póta Péter szóvivő, hozzátéve, hogy ebben az esetben újra kell kezdeni a vádhatóságnak és a védelemnek is a vádindítványt, illetve a perbeszédeket.
A büntetőeljárás lefolytatását tovább bonyolítja, hogy a K&H-brókerügy szír származású ötödrendű vádlottját pénzmosás gyanújával a francia hatóságok a napokban őrizetbe vették, és kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását.