Belföld

Új szívet kapott a betegek fele

Tavaly hatvanhárom beteg került fel a szívtranszplantációs várólistára

Összesen százötvenmilliárd forintot szán a kormány az orvosképzés fejlesztésére – ez is elhangzott azon a tegnapi eseményen, amelyet a huszonöt évvel ezelőtti első hazai szívátültetés apropóján tartottak. A városmajori szívklinikán az elmúlt öt évben több ilyen beavatkozást végeztek, mint az elmúlt húsz év során.

Nagy változást hozott az elmúlt öt év a szívtranszplantáció területén: létrehozták az új transzplantációs intenzív osztályt, Magyarország csatlakozott az Eurotransplanthoz és megkezdődött a nemzetközi szintű műszívprogram – mondta tegnap Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem klinikai rektorhelyettese, az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója abból az alkalomból, hogy huszonöt évvel ezelőtt végezték el az első hazai szívátültetést. A professzor történelminek nevezte az akkori beavatkozást, hiszen az „a mai napig reményt ad a szívre váróknak”, s elismerés azoknak, akik folyamatosan jelentős sikereket érnek el a szívgyógyászatban.

Merkely Béla felidézte, azóta négyszáztizenkét szívátültetés volt a klinikán, ami körülbelül kilencven százaléka a hazai szívtranszplantációknak. A rektorhelyettes beszélt arról is, hogy az elmúlt öt évben több szívátültetést végeztek a klinikán, mint az előző húsz évben: tavaly ötvenegy ilyen beavatkozást hajtottak végre, ezzel a városmajori szívklinika az európai centrumok rangsorában a második.

Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az eseményen felidézte, hogy az intézmény méltán lehet büszke a sikereire. A kormány – folytatta – nagymértékben elismeri az oktatás, a kutatás és a gyógyítás szerves egységét, ezért dolgozták ki az orvosképzés fejlesztési stratégiáját. A programra a kormány százötvenmilliárd forint fejlesztési forrást szán.

A várólistákkal összefüggésben Szabolcs Zoltán szívsebész, a szívátültetési várólista bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a múlt évben hatvanhárom beteg került fel a transzplantációs listára, és negyvenhét százalékuk kapott is új szívet. A várólistás betegek halálozási aránya kilenc százalék, „ami megfelel a nemzetközi adatoknak”.