Belföld

Új logó és szlogen Budapestnek

Tovább növelnék a turizmusból származó bevételt

Jövő kedden tárgyal a főváros a kormánnyal az agglomerációs közlekedés átvételének részleteiről – közölte tegnap Tarlós István főpolgármester, aki szerint a budai fonódó villamos népszerű, hiszen óriási a kihasználtsága.

Tarlós István 20160305
Tarlós István: Sokára kerül múzeumba a fonódó (Fotó: Varga Imre)

Továbbra is önállóan szervezi a város idegenforgalmát Budapest, amellett, hogy szorosabban együttműködik az állammal – cáfolta Tarlós István tegnap azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint államosítanák a fővárosi turisztikai intézményeket. A főpolgármester a kéthetente esedékes Budapestinfón hangsúlyozta, Magyarország gazdasági össztermékének 8,8 százaléka származott 2013-ban a turizmusból, a cél pedig, hogy ez az arány tizenkét-tizenöt százalékra emelkedjen, s ehhez egységes stratégiára van szükség.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes bejelentette, Budapestnek „nemzetközileg is jól artikulálható márkastratégiára van szüksége”, ennek része pedig egy új logó, illetve a főváros új szlogenje: „A város, amely egyesít.”

Tarlós István kitért arra is, a budai fonódó villamos nagyon népszerű, hiszen óriási a kihasználtsága. „Éppen ezért elég soká fog a közlekedési múzeumba kerülni” – üzent az intézményt vezető Vitézy Dávidnak, aki a napokban kritizálta a beruházást. Tarlós elmondta, a Lánchídnál tartó munkálatok március 14-én érnek véget, így a fonódó villamoshálózat ezt követően válik a teljes szakaszon járhatóvá.

Az agglomerációs közlekedés állami átvételével összefüggésben a főpolgármester megjegyezte, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes kedden kezd egyeztetést a részletekről Fónagy János nemzeti fejlesztési államtitkárral. Emlékeztetett arra is, hogy összesen 9,5 milliárd forint saját forrással járul hozzá a főváros a 2017-es vizes világbajnokság sikeres megrendezéséhez, amelynek része a Róbert Károly körút rekonstrukciója is.