Belföld

Tükörben az agrárium Kaposvárott

Az állattenyésztés mára újra felértékelődött

"A mai kormányzati politika természetes szövetségese az agrárágazgatnak és megértette, hogy az erős mezőgazdaság az ország létbiztonságának egyik fontos feltétele, a magyar vidék természetes létformája, amelynek erősítésében a gazdatársadalom magától értetődően a partnere lesz" - mondta a Kaposvári Állattenyésztési Napok megnyitóján Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke.

Kövér László Kaposvár
Kövér László Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével tekintette meg a kiállítást (Fotó: Szekeres)

Nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a kaposvári egyetemen a Kaposvári Állattenyésztési Napok. Hagyományainkhoz híven lesz húsmarha-tenyésztési fórum, XXI. Szent Mihály napi Juhtenyésztési Fórum, harmadik alkalommal kerül megrendezésre az „Az állattartás gépesítése” konferencia, és Lovas konferencia keretében is tartanak összejövetelt a szakemberek.

A VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok ad otthont a XIII. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének. A 2001-ben útjára indított versenysorozatot évente rendezik meg, a döntőben 40, négyfős csapat méri össze tudását több versenyszámban. A mintegy 1500 négyzetméteres természetes élőhelyet bemutató Vadasparkban a térség vadállományát és a vadgazdálkodás feladatait tekinthetik meg a látogatók. Már 5. alkalommal társrendezvény a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Napok, amely minden évben valódi színfoltja az eseménynek. A megnyitón Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrál Hubertusz misét, majd tiszteletet adnak az elejtett vadnak. Idén trófea bemutatóval - és bírálattal, sólyomreptetéssel, vadászkutya bemutatóval várják a nagyközönséget. A somogyi Vadászhölgyek ebben az évben is bemutatkoznak a nagyközönségnek, igazi üde színfoltjai lesznek a Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Napoknak. A színpadi programok között többek között néptáncegyüttesek biztosítják majd a jó hangulatot. A megnyitón Kövér László a Parlament elnöke azzal a gondolattal foglalkozott, miszerint mára az állattenyésztés újra felértékelődött, s ez már nemcsak a mezőgazdaság kibocsátásához való hozzájárulásban mérhető, hanem az egészséges élelmiszerek biztosításában, ezért az agrárium megérdemli a kitüntető figyelmet. Ahhoz képest, hogy néhány esztendővel ezelőtt még voltak politikusok, akik úgy gondolták, hogy a magyar falvak emberestől, állatostól középkori maradványok, amelyek eltűnésre vannak ítélve, megnyugtató a bizonyság, hogy az ezeket a nézeteket képviselő politikusok mindegy szálig eltűntek a politika színpadáról, viszont a magyar falu, a magyar gazdaság, a gazdatársadalom él, dolgozik és fejlődik - fogalmazott az Országgyűlés elnöke.