Belföld

„Trükközik és blöfföl az MSZP”

Ma szavazhatnak a kvóták elleni népszavazásról

A szocialisták egy időben tartanák a saját, illetve a kormányzati kérdésről szóló referendumot, a Fidesz szerint erre nincs jogi lehetőség – hangzott el az Országgyűlésben.

„A legkevésbé sem szeretném rontani a szocialista párt elnökségéért vívott küzdelmében az esélyeit, ezért élesen támadni fogom” – fordult a MSZP frakcióvezetőjéhez, Tóbiás Józsefhez tegnap a parlamentben Kósa Lajos. A fideszes képviselőcsoport vezetője arról beszélt, az MSZP lényegében törvénysértésre buzdítja az Országgyűlést azzal, hogy a szocialisták által javasolt népszavazási kezdeményezések támogatását kéri. Tóbiásék előzőleg bemutatták a százhuszonötezer aláírást tartalmazó íveiket, melyeket az állami földek eladásának tilalmával és az állami cégvezetők bérplafonjával kapcsolatos referendumok érdekében gyűjtöttek össze. Csakhogy ezeket először – a hitelesítések érdekében – a Nemzeti Választási Irodához, s nem a Háznak kellene beadniuk – mutatott rá Kósa, aki szerint ezért csupán politikai blöffről, trükközésről van szó.

Az ellenzéki felvetésre reagálva a fideszes politikus azt is tisztázta, nincs jogi lehetőség arra, hogy a kormány által a brüsszeli kényszerbetelepítési kvóták ellen javasolt, valamint az MSZP által támogatott referendumot egy időpontra írják ki, a határidők miatt „nem ér össze a kettő”. A kabinet kezdeményezését egyébként tegnap napirendre vették, s lapzártánk után folytatták le a vitát róla a képviselők, a szavazásra pedig már ma sor kerülhet.

Szintén az MSZP-s elnökválasztási kampánynak tudta be Tóbiás aktivitását Rogán Antal, aki ugyanakkor a kormányzati előterjesztés támogatására buzdította az ellenzéket. A miniszterelnök kabinetfőnöke emlékeztetett, a szocialisták kormányzása idején a Fidesz három nap alatt gyűjtötte össze a szignókat a szociális népszavazáshoz, erről a rekordról „önök csak álmodnak”. Hangsúlyozta, a kényszerbetelepítés valódi és fenyegető veszély, várhatóan felgyorsulnak a folyamatok. Ezért fontos, hogy legkésőbb az ősz elején legyen népszavazás. A brüsszeli javaslat alapján egy bevándorló hetvennyolcmillió forintot, egy magyar ember kevesebb mint egymillió forintot ér. Hét év alatt ugyanis az összes uniós támogatás egy főre jutó értéke nem haladja meg az egymillió forintot. Ez a kérdés Magyarország szuverenitásáról szól.