Belföld

Trócsányi: Párbeszéddel a megoldásig

A miniszter szerint már lezárt ügyeket nem lehet újranyitni

Ha bármilyen kérdés merül fel Magyarországgal kapcsolatban, azt továbbra is a párbeszéd szellemében kell kezelni - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az Európa Tanács (ET) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának vezetőjével folytatott strasbourgi tárgyalásait követően.

A miniszter emlékeztetett: 2011 és 2013 között Thorbjorn Jagland tárgyilagos segítségével sikerült minden olyan kérdést rendezni, amelyek vitatottak voltak a magyar jogalkotással kapcsolatban.

Trócsányi László a miniszterelnök előterjesztésére, a köztársasági elnök határozatára a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adta át Thorbjorn Jaglandnak, az ET főtitkárának. Trócsányi László azt mondta: megállapodtak, hogy a jövőben is a párbeszédet tartják szem előtt, az Igazságügyi Minisztérium bármilyen nyitott kérdés esetén kész arra, hogy az ET illetékes szerveivel tisztázza az adott ügyet. Ugyanakkor fontosnak tartja a tagállamok azonos megítélését is.

A tárcavezető elmondta: a megbeszélés fontos témája volt az ukrajnai helyzet, az ET ugyanis azt szeretné, ha az érintettek tárgyalóasztalhoz ülnének, és politikai megoldás születne az ügyben.
Trócsányi tárgyalt Dean Spielmann-nal, az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnökével: a felek áttekintették a folyamatban lévő magyar ügyeket, amelyek e bíróság előtt vannak, ugyanis ezekben az Igazságügyi Minisztérium képviseli a magyar államot. Trócsányi László beszámolt arról, hogy a tényleges életfogytiglan kérdését rendezték, és a magyar kormány erőfeszítéseket tett a börtönviszonyok megoldására, hogy a nemzetközi normáknak eleget tegyen. 
A miniszter közölte: a tárgyalás témája volt az is, hogy a jogállamiság nemcsak a tagállamokat köti, hanem az Európai Uniót is, ezért fontos, hogy az EU csatlakozzon az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, miként azt a Lisszaboni Szerződés is előírja. 
Trócsányi László szerint mindkét bemutatkozó látogatása azt a célt szolgálta, hogy ha bármilyen kérdés merül fel Magyarországgal kapcsolatban, továbbra is a párbeszéd szellemében kezelhetik azt. Ugyanakkor már lezárt ügyeket nem lehet előhozni, amivel kapcsolatban Magyarországot egyszer már átvilágították, arról ne kezdjenek el újabb vitákat, mert az felesleges és méltánytalan - mondta a miniszter.