Belföld
„Továbbra is elutasítjuk a kvótát”
Soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a menekültek kötelező szétosztásáról Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint

Bár nagyon fontos eredmény a pénteki uniós–török egyezmény, a migrációs válság nem ért véget, és a kötelező betelepítési kvóta továbbra is veszélyt jelent – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton a távirati irodával. Jelezte azt is, „soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás” a menekültek szétosztását szabályozó kvótáról, mint most, az uniós–török csúcs után.
A megállapodás is egyértelművé teszi – folytatta –, hogy az unió vezetői még mindig a kötelező betelepítésben látják a válság megoldását, ám Magyarország „továbbra is határozottan elutasít minden olyan elképzelést”, amely ilyen szándékra, főként a kvótára vonatkozna. Kijelentette, „ragaszkodunk ahhoz”, hogy minden tagország maga dönthesse el, enged-e migránsokat a területére vagy sem.
Kovács Zoltán szerint a szavazatukkal a magyar polgárok segíthetnek a kormánynak abban is, hogy következetesen képviselhesse álláspontját a kérdésben.
Szintén szombaton Bakondi György az M1-nek megfogalmazta, az uniós–török csúcson született megállapodással nem oldódott meg az európai migrációs válság, az illegális bevándorlók által használt balkáni útvonalak lezárásának és a törökországi szigorításnak pedig „terelő hatása van”.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint mindez annyit jelent, hogy a szír menekültek az észak-afrikai országok felől is jöhetnek. Hozzáfűzte, nem szabad elfelejteni, hogy eddig egymilliónál is többen jutottak be Európába, és ez „továbbra is problémát okoz majd például a terrorista hálózatok megjelenése miatt”. Eközben az Országos Rendőr-főkapitányság legfrissebb adatai szerint március 19-én, szombaton tiltott határátlépés miatt száz főt fogtak el éjfélig, egy személlyel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
Migránsok dulakodtak Kiskunhalason
Verekedés tört ki a kiskunhalasi menekültügyi őrzött befogadó központban szombat este a szállás külföldi lakóinak egy csoportján belül – közölte a távirati irodával a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Árvai Edina kifejtette, a rendet rendőrök és fegyveres biztonsági őrök állították helyre a dulakodó, körülbelül harminc menekültügyi őrizetes között. Az összetűzés során anyagi kár nem keletkezett, a szálláson dolgozók egy migráns orvosi ellátásáról gondoskodtak. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, a történtek körülményeinek tisztázása jelenleg is tart.