Belföld

Tovább harcol a volt rezidenselnök

Az új szakszervezet az orvosokat és minden egészségügyi dolgozót képvisel

A következő év elejétől kezdi meg érdekvédő munkáját a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete, azaz a Reszasz. A csoport egyik életre hívója Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség előző elnöke, aki kérdésünkre elmondta, a bérrendezés után „partnerek lesznek a betegek érdekeit szolgáló átalakításokban”.

Dénes Tamás 20151228
A kozmetikázás megtévesztette a kormányt – állítja Dénes Tamás (Fotó: Fidesz.hu)

Elismerve minden érdekvédő munkáját, kijelenthető, hogy az elmúlt huszonöt évben az egészségügy és a benne dolgozók lejtmenetének vagyunk szemtanúi – közölte lapunkkal Dénes Tamás, akit a jövő év elejétől működésbe lépő Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetéről (Reszasz) kérdeztünk. A Magyar Rezidensszövetség előző elnöke egyike azoknak, akik életre hívták a Reszaszt, mivel úgy vélik, az eddig alkalmazott érdekvédelmi eszközökön és módokon változtatni kell. Kijelentette, hivatalosan orvosszakszervezetként működnek majd, ám fontos hangsúlyozni, hogy az ápolókkal és minden egészségügyi dolgozóval együttműködve szeretnék elérni „a rég várt, kiszámítható és tisztességes életpályát”.

Dénes Tamás kérdésünkre határozottan elutasította, hogy a Magyar Orvosi Kamara helyett alakult volna a szervezet. Ismert, a köztestület elnöki és alelnöki pozíciójára is jelölték a volt rezidenselnököt, ám egyik posztra sem választották meg. A kamara küldöttközgyűlését megelő­zően azonban élesen bírálta a MOK érdekvédelmi munkáját, mondván, az nem megfelelő mértékű és hatékonyságú. Éppen ezért – részletezte Dénes Tamás – a hagyományos szakszervezeti mellett a szakmai érdekvédelmet is erősíteni kívánják. „Ha kimondjuk minden egyes osztály esetében, ahol nem lehet a szakma szabályai szerint gyógyítani, hogy nem biztonságos, akkor munkabeszüntetés nélkül is elérjük az ágazat rendbetételét” – közölte a Reszasz alapítója, aki egyben azt is hozzátette, a kötelező kamarai tagdíjfizetés gyakorlatilag tönkreteszi a szakszervezeteket, „de ez van”. „Erősen lejt a pálya, de nekünk így kell játszani és nyerni” – közölte.

Kiemelte, érdekvédelmi tevékenységük és képviseletük az orvosokra és minden egészségügyi dolgozóra kiterjed majd annak érdekében, hogy átfogó bérrendezést érjenek el a következő években. Az emelésért folyó harc közben – folytatta – érdemi segítséget kívánnak nyújtani egy olyan egészségügy kialakításában, amiben „tisztességesen lehet gyógyulni, gyógyítani, oktatni és tanulni”.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészség­ügyért felelős államtitkár kijelentéseire utalva hozzátette, a bérrendezés után vagy azzal párhuzamosan a betegek érdekeit szolgáló átalakításokban „partnerek leszünk”.

Dénes Tamás tájékoztatott arról is, hogy a pontos célokat és a stratégiát közösen alakítják ki, a megfelelő időben pedig nyilvánosságra is hozzák majd. Hangsúlyozta, felelősségük abban áll, hogy elindítsanak egy rendeződési folyamatot, mert eddig „takargattuk a szennyest, valamint megtévesztettük a betegeket és a kormányt azzal, hogy megkozmetikáztuk az eredményeket, valójában cinkosaivá váltunk annak a folyamatnak, ami idáig vezetett”. Szerinte fontos cél az is, hogy megvédjék a dolgozókat, ha minket akarnának bűnbaknak kinyilvánítani az esetleges hibák miatt. „Erre fel kell készülni, a Reszasz mindenki mellett ott lesz” – közölte.