Belföld
Tovább folyik a nyomozás a szcientológusok ügyében
Az összes adatvédelmi szabályt megszegte az egyház, így például az előzetes tájékoztatási kötelezettséget, a tisztességes adatkezelés elvét és a biztonsági követelményeket is
Megkezdődött a Fővárosi Törvényszéken a Magyarországi Szcientológia Egyház és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közötti per a múlt hét csütörtökön – tudta meg lapunk Péterfalvi Attilától, a NAIH elnökétől. Ahogy lapunk is beszámolt róla, a hatóság még 2016-ban adatvédelmi hatósági eljárást indított a Magyarországi Szcientológia Egyház és az egyház központi szervezetének általános adatkezelési gyakorlatát vizsgálva. A NAIH a hatósági eljárás során megállapította, hogy az egyház és a központi szervezet jogellenes adatkezelési tevékenységet folytat, mert megszegték az előzetes tájékoztatási kötelezettségüket, a célhoz kötött adatkezelés elvét, a tisztességes adatkezelés elvét, az adatbiztonság követelményeit és jogalap nélküli adatkezelést végeztek. A hatóság akkori tájékoztatása szerint az általuk lefoglalt dokumentumok között voltak például úgynevezett PC-dossziék, amelyek a hívők életéről szóló információkat tartalmaztak, valamint etikai dossziék, amelyekben az egyház által elvárt elveknek nem megfelelő cselekményekről gyűjtöttek jelentéseket. A munkatársi dossziékkal kapcsolatban azt állapították meg, hogy a munkatársaknak nagy mennyiségű személyes adatot kell megosztaniuk magukról, az életút-kérdőívben például szexuális, baráti kapcsolataikról kell nyilatkozni.
A NAIH a vizsgálat alapján meghozott határozatában megtiltotta a további jogellenes adatkezelést, emellett az egyházat és a központi szervezetet egyaránt a maximális húszmillió forint, összesen negyvenmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte. Péterfalvi Attila lapunknak azt mondta, ilyen szintű jogsértéssel még nem találkoztak, az egyház gyakorlatilag az összes adatvédelmi szabályt megszegte. A szcientológusok azonban bíróságon támadták meg a NAIH közigazgatási határozatát, amelynek első fordulóját tartották csütörtökön zárt ajtók mögött a Fővárosi Törvényszéken.
A rendőrség is nyomozásba kezdett 2017 októberében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal embereivel együtt egy napra megszállták az egyház Váci úti központját, emellett sajtóértesülések szerint még több mint harminc helyszínen tartottak házkutatást és dokumentumokat, adathordozókat foglaltak le. Lapunk kérésére az ORFK sajtóosztálya azt közölte, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is személyes adattal visszaélés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban bővebb tájékoztatást nem adtak.