Belföld
Tovább fejlődik a veszprémi Csolnoky-kórház
Az intézményben elvégzett mintegy ötmilliárd forintos struktúraváltási program elemei közül az új szülőszobákat emelte ki. Úgy fogalmazott, „a szülészet az egészséges emberek osztálya, ahol új életek sarjadnak”. Hozzátette, a jelenleg is zajló fejlesztés a jövőben még hatékonyabban szolgálja majd a város, a megye és a térség polgárait.
A kórház főigazgatója, Rácz Jenő arról beszélt, hogy a kardiológia fejlődése a születéskor várható élettartamot legalább egy évvel növeli. Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármester megjegyezte, hogy Veszprémben és környékén ma már többen születnek, mint ahányan meghalnak. Ez – mint mondta – a kórházban folyó gyógyító és prevenciós munka sikerét is mutatja. A fejlesztés részleteiről Czinkotay Frigyes projektmenedzser beszélt, aki szerint a 2010-ben kezdődő beruházások a kórház szinte valamennyi osztályát érintik. A szülészetre négy új szülőágyat vásároltak, a műtőket a legmodernebb eszközökkel és információs technológiai megoldásokkal látták el. A szülőszobákba a következő napokban, a műtőkbe a következő hónapban költözik be az intézmény.