Belföld

Tovább bővítik a bölcsődei ellátást

Százmilliárdot fordítanak 2020-ig új helyek kialakítására és fejlesztésre

Nem feltétel az önerő, és akár négyszázmillió forint támogatást is lehet nyerni a tegnap bejelentett, közép-magyarországi régióra kiírt bölcsődefejlesztési pályázaton. A kormány arra számít, ennek eredményeképp legalább nyolcezer új férőhelyet alakítanak ki, ezek száma pedig 2019-re eléri országszerte a hatvanezret.


A közép-magyarországi régióra kiírt, összesen nyolcmilliárd forintos bölcsődefejlesztési pályázatot jelentett be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki egyben jelezte azt is, akár tízezerrel nőhet a férőhelyek száma a következő években. A távirati iroda kérdésére kifejtette, jelenleg körülbelül ötvenezer bölcsődei hely van országszerte, a céljuk pedig, hogy ezek 2018-19-re elérjék a hatvanezret. Arra számítanak, hogy a bejelentett pályázatok eredményeképp legalább nyolcezer új férőhelyet alakítanak majd ki.
novakNovák Katalin (Fotó: Hegedüs Róbert)
Novák Katalin megerősítette: jövő év januárjában új típusú, rugalmas bölcsődei ellátást vezetnek be, amelynek lényege, hogy a hagyományos intézményi forma mellett mini, családi és munkahelyi intézmények is alakulhatnak, s ezekre pályázati forrás is igényelhető. A 2014 és 2020 közötti fejlesztési ciklusban százmilliárd forintot fordít a kormány az újabb helyek kialakítására, fejlesztésre és eszközbeszerzésre. Ennek célja – folytatta az államtitkár –, hogy azoknak a gyerekeknek tudjanak helyben vagy közelben napközbeni elhelyezést biztosítani, akiknek mindkét szülője dolgozni akar.

Az aktuális pályázatról szólva Novák Katalin azt mondta, az önkormányzatok és vállalkozásaik mellett más fenntartók is jelentkezhetnek a kiírásra, köztük civil szervezetek, közalapítványok, egyházak vagy nemzetiségi önkormányzatok. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező bölcsődei ellátást biztosítaniuk, de 2017. január 1-jétől már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik ez, amelyek területén legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan gyerek van, akinek a szülei igénylik az ellátást. A pályázaton akár négyszázmillió forintot is lehet igényelni, ehhez pedig nem feltétel a kötelező önerő biztosítása.