Belföld
Toleranciát kérnek a Pride szervezőitől
A szövetség felidézi, hogy az esemény résztvevői „papi vagy apácaruhában provokálnak, kifigurázva e hivatás művelőit és a keresztény hithez tartozó embereket”. Az IKSZ hangsúlyozza, kiáll az Európai Unió mellett, mivel számára a szabad utazás, a külföldi egyetemi tanulmányok és gyakorlatok olyan értékek, amelyekről „szüleink még nem is álmodhattak”, ugyanakkor a mostani vezetők olyan rendszer kiépítésén fáradoznak, amely értéksemleges, és mind többször alkalmazza egyes nemzetállamok ellen a kettős mércét. Emellett teret és támogatást ad olyan marginális, de hangos csoportoknak, amelyek szembemennek az alapvető európai értékekkel, a családdal, az emberi méltósággal, a szólásszabadsággal, és „mindezt politikai korrektségnek nevezik” – áll a közleményben.
A budapesti nagykövetségek közül harmincegy biztosította támogatásáról a Budapest Pride-ot, az IKSZ „sajnálja, hogy más témákban, mint a család- és életvédelem, kevésbé aktívak a diplomáciai testületek”. A szervezet rámutat: az LMBT-rendezvények szervezőinek fontos partnerei azok a skandináv liberális pártok, amelyek Európában élharcosai a melegházasságnak, a meleg párok örökbefogadási jogának. „Természetesen senkinek semmi köze ahhoz, hogy valaki mit csinál otthon, a saját lakásában”, ugyanakkor felszólítjuk a Pride szervezőit, gondoskodjanak arról, hogy ne fordulhasson elő a korábbi évekhez hasonló vallásgyalázás” – írják.