Belföld

Több otthonteremtési kedvezmény

Fokozatosan állítják vissza a szocialista kormányzás alatt felszámolt lakástámogatási rendszert, újabb plusz a családoknak

Komoly nehézséget jelent a fiataloknak az otthonteremtés, a kormány célja pedig az, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek – ezért vezetik be 2015. július 1-jével a korábbi támogatási rendszer bővített változatát. Erről Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt tegnap, aki szerint az újítás egyik lényeges eleme, hogy több gyermek után több támogatás jár.

Novák Katalin 20141211
Jövő júliustól az egygyermekesek is támogatáshoz juthatnak. Novák Katalin és Kovács Zoltán (Fotó: Árvai Károly  - Miniszterelnökség)

Jövőre négy-, 2016-tól pedig kilenc-tíz milliárd forintot fordítanak otthonteremtési kedvezményre, amihez 2015 júliusától már az egygyermekes családok is hozzájuthatnak – jelentette be tegnap az ifjúság- és családügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta azt is, hogy egy gyermek esetén ötszázezer, háromnál 3,25 millió forint támogatást kérhetnek a szülők, s a keret felfelé nyitott, így igény szerint biztosítják a szükséges többletforrást is. Szintén újdonság, hogy használt ingatlan vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet pályázni.

Az államtitkár szerint az otthonteremtés, a lakhatás biztosítása komoly nehézséget jelent a fiataloknak, a kormány célja pedig az, hogy a tervezett gyermekek megszülessenek – ezért vezetik be a korábbi támogatási rendszer bővített változatát július 1-jével. Úgy fogalmazott, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) alapelve, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például az energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.

Számításaik alapján a hozzájárulás éves szinten (az első teljes évtől, 2016-tól) tizenkétezer családot érinthet, és kilenc-tíz milliárd forintos kiadással jár. A CSOK rendszerét konkrét példákkal is érzékeltette. Tehát egy harminchat éves, gyermektelen pár hatvan négyzetméteres új lakás vásárlásához egy gyermek vállalása esetén hatszázezer, kettő vállalásakor pedig nyolcszázezer forint támogatást kérhet. Az államtitkár kifejtette, élettársak is kérhetik a hozzájárulást már meglévő gyermekek után, így például egy huszonkilenc éves pár 1,3 millió forintot kérhet, ha hetven négyzetméteres családi házát huszonöt négyzetméteres tetőtérrel építi be.

Novák Katalin arról is tájékoztatott, hogy a gyermekvállalás időtartama a CSOK rendszerében négy évet jelent, az egyes kategóriákon belül pedig csökkentették az igényelhető lakások nagyságát is.

Kovács Zoltán kormányszóvivő a beszámolón arról beszélt, hogy a kormány számára prioritás a családok támogatása, s ez megjelenik a bankok elszámoltatásában és az adókedvezményekben is. Az idén és jövőre is több mint kétszázmilliárd forintot hagynak a gyermekes családoknál. Szólt arról is, hogy két éve már részben visszaállították a 2010 előtt jóformán teljesen felszámolt lakástámogatási rendszert, amelyet most újabb elemekkel bővítettek. Jelezte továbbá, hogy sikerült megállítani azt a folyamatot, amely 2010-re családok százezreit lehetetlenítette el, s a javulást „már a KSH-adatok is egyértelműen mutatják”.