Belföld
Több ezer ülnököt választottak meg
Majdnem hatvan százalék a nyugdíjasok aránya a társas bírósági eljárásokban
Az OBH elnöke által – a bíróságok javaslatai alapján – megállapított ülnöki létszám 4338 fő volt, ebből 4249 ülnököt választottak meg, ami 96 százalékos eredményt jelent. Az önkormányzatok 1790 ülnököt választottak újra, a pedagógus ülnökök száma pedig 893.
A személyi összetételre jellemző, hogy az előző ciklusokhoz hasonlóan most is igen magas, 58 százalék az ülnöki összlétszámon belül a nyugdíjasok aránya.
Az alaptörvényben rögzített társas bíráskodás elvének megfelelően az ítélkezés menetében a bírók mellett ülnökök vesznek részt bizonyos perekben. A hatályos eljárási törvények csak szűk körben teszik lehetővé a bírósági eljárásokban az ülnökök közreműködését, elsősorban a munkaügyi perekben, továbbá a helyi bíróságok büntetőügyeiben, ha a bűncselekményre a törvény nyolc év vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, valamint a megyei elsőfokú bíróságok büntetőügyeiben.
Ülnök alapvetően bárki lehet, de a tisztségre jelentkezőknek bizonyos törvényi követelményeknek meg kell felelniük: csak a harmincadik életévét betöltött magyar állampolgár tölthet be ilyen pozíciót, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű, és nincs eltiltva a közügyektől. Emellett nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathat. Az ülnököket a hivatásos bíróéval azonos jogosultságok és kötelezettségek illetik meg az eljárás során. Ha munkaviszonyban állnak, vagy egyéb keresőképes foglalkozás mellett dolgoznak, akkor távolléti díjban részesülnek, ha nincs bejelentett munkahelyük, akkor pedig tiszteletdíjat kapnak.