Belföld
Több előjele volt a Szeviép csődjének
Felszívódott milliárdok, vándorló székhelyek a szegedi MSZP-s botrányban
Miközben még ömlöttek az állami milliárdok a szegedi Szeviép Zrt.-be, már voltak előjelei a 2010-ben „beköszönő” csődnek. A cégbirodalom egyik vállalata, a MITT Befektetésszervezési Zrt. közgyűlése 2008. július 31-én a törzstőkét háromszázötvenmillió forintról nyolcmillióra szállította le a „veszteség rendezése céljából”. A cégbirodalom egy másik zászlóshajója, a Szeviép-Hungary Vízépítő Zrt. pedig 2010 júniusában szinte észrevétlenül köddé vált, még az előtt, hogy az anyavállalat csődvédelmet kért volna, s Botka László MSZP-s szegedi polgármester, jelenlegi szocialista miniszterelnök-jelölt „kis kényelmetlenséget” emlegetett a fizetési nehézségek miatt.
A baljós előjelekért 2010 nyaráig sem kell visszamennünk, mert már 2010 februárjában alapítottak egy új céget, az Executor Capital Zrt.-t, amelyről később a hitelezői választmányi ülésén Baranyi Sándor, a Szeviép ma már csődbűncselekménnyel vádolt egyik tulajdonosa azt mondta, „ez tanácsadó cég volt, amelyet azért hoztak létre, hogy segítsen megoldást találni a bajra, hogy a hitelezők is a pénzükhöz jussanak” – mondták forrásaink.
Az egymilliárd forintos jegyzett tőkével alapított Executor Capitalnak rövid idő alatt öt vezérigazgatója volt, ám egyik sem tudott segíteni a Szeviépen. A nagy buzgalomban nemcsak a cég tűnt el a föld színéről, hanem vele együtt az egymilliárd forint jegyzett tőkének is nyoma veszett. A cégbíróság csak azt tudta megállapítani, hogy „a cég a székhelyén nem található, a képviseletére jogosult személyek lakóhelye, tartózkodási helye ismeretlen”. Emiatt az Executor Capital Zrt.-t 2014 szeptemberében kényszertörléssel megszüntették. Ha nincs ez a tanácsadó cég, egymilliárd forinttal több maradhatott volna a tizenegymilliárddal megkárosított szegedi kisvállalkozások kártalanítására, de a baj még ennél is nagyobb. Az Executor Capital ugyanis nemcsak az egymilliárdos jegyzett tőkéjét „élte fel”, hanem a cégnyilvántartás szerint egyik tulajdonosa is volt annaka KBR EconomiSm Zrt.-nek, amely a Szeviép-Hungary Vízépítő Zrt. névváltoztatása után jött létre még 2010. június 30-án kétmilliárd forint jegyzett tőkével. „A hitelezői választmány ülésén erről a cégről azt mondta az egyik Szeviép-vezér, hogy nekik semmi közük hozzá” – mondta lapunknak Szabó Bálint, a négyszázharminchárom károsultat képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője.
A cégnyilvántartás adatai szerint a Szeviép-Hungary a csődvédelem idején három év alatt háromszor váltott nevet. Előbb Stock Consulting Gazdasági Tanácsadó Zrt.-vé változott (2010. szeptember), aztán Híd Akvizíciós Gazdasági Tanácsadó Zrt. lett (2010. október), majd KBR EconomiSm Zrt.–ként (2012. augusztus) fejezte be működését. Három év alatt három székhelyen tevékenykedett, a Tolna megyei Faddon, a szintén Tolnában lévő Szekszárdon, illetve Budapesten, ám a történet vége hasonló, mint az anyavállalaté: képviselőiknek nyomuk veszett. Így pedig azt sem tudni, kinél keressék a felszámolás alatt álló cégben a kétmilliárd forintot. A hol nevet, hol székhelyet, hol képviselőt váltó társaságokban két olyan vezérigazgatót találtunk, akiket együttesen tizenkilenc cég „bedöntése” miatt helyezett a cégbíróság eltiltás hatálya alá.