Belföld
Több doktorandusz kap támogatást
Szélesedik a legmagasabb képzési szinthez való hozzáférés lehetősége
A jelenlegi ezerháromszázról kétezerre növeli szeptember 1-jétől az Országgyűlés a doktori képzések állami ösztöndíjas résztvevőinek létszámát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy ezzel a lépéssel szélesedik a legmagasabb képzési szinthez való hozzáférés lehetősége, ezzel is előmozdítva a legmagasabban képzettek számának növekedését, valamint a felsőoktatási intézmények oktatói-kutatói utánpótlását. A létszámemelés összesen 745 millió forint ráfordítást igényel idén, és ez összeg a következő években is rendelkezésre fog állni.
Az Oktatási Hivatal oldalán elérhető adatok alapján a 2017/2018-as tanév őszén 7676 doktori képzést regisztráltak, ebből 6333 esetben a hallgatók a képzést nappali tagozaton végzik. Ezen belül pedig összesen 3683 volt az államilag támogatott formájú képzések száma. Ez csak a tavalyi tanévre vonatkozó adat, lapunk azonban korábban beszámolt róla, hogy tanulmányaikat csaknem tizenötezren kezdték meg doktori képzésben 2012 és 2016 között. A két legnépszerűbb területnek a bölcsészettudomány, valamint a társadalomtudomány számított ebben az időszakban, mindkettő esetében több mint háromezer képzést tartottak nyilván. A legkevesebben a hittudományok esetében járnak doktori képzésre, 2012 és 2016 között összesen 179 PhD-hallgatót regisztráltak. A statisztikák alapján évente körülbelül ezeregyszázan-ezerkétszázan fejezik be doktori tanulmányaikat.
Ismert, a doktori képzést a kormány a 2016/2017-es tanévtől megreformálta, aminek nyomán nőtt a képzés hossza, növelték az előírt kreditek számát, ugyanakkor emelkedett az ösztöndíj mértéke is.