Belföld
Tizenegyezren Lángék mellett
Mindenképp felújítanák a Szent János Kórházat
Beneda hiányosságnak tartja, hogy az ágazati fejlesztésekre fordított ötszázmilliárd forintos támogatásokból kimaradtak a legrosszabb állapotú közép-magyarországi intézmények, majd hozzátette, a Szent János Kórházat „mindenképpen fel kell újítani”. Szerinte ugyanis ott huszonegyedik századi tudás mellett tizenkilencedik századi infrastruktúra van.
A civil kezdeményezés mellett Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere is kiállt, aki szintén úgy látja, ettől függetlenül is komoly fejlesztésekre van szükség a hatszázezer-egymillió beteget ellátó kórházban. Kijelentette, az aláírásgyűjtés nem egyfajta követelés, inkább a „kulturáltság szintjén történő nyomásgyakorlás” a lokálpatrióta civilek és a helyi politika részéről azért, hogy javuljon Közép-Buda egészségügyi ellátása. Hozzáfűzte, a szignók gyűjtéséhez rengetegen csatlakoztak, beleértve több rendelő és agglomerációs települést, köztük Nagykovácsit és Pilisszentkeresztet is.
Az aláírásgyűjtés kezdeményezője, Szilágyi Zsolt arról beszélt, személyes tapasztalatai miatt indított polgári kezdeményezést, mivel arra jutott, hogy a kórház még a szükséges minimumkövetelményeknek sem felel meg. Emellett jelentős súlyponteltolódást is tapasztalt a pesti kórházak javára. Emlékeztetett továbbá arra, hogy az ívet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca államtitkára is aláírta.