Belföld

Tisztázatlan metrómilliók

Kocsis Máté a Mélymagyarban: Hónapokon belül végezhet az Alstom-bizottság +VIDEÓ

Az Alstom-szerződések mellett további korrupciós ügyek is lehetnek a 4-es metró körül – vetette fel Kocsis Máté az Echo Tv Mélymagyar című műsorában, hangsúlyozva, mások mellett az MSZP-s Horváth Csabának is illene tisztáznia az esetleges szerepét az immár nemzetközi botrányban.

Objektum doboz

A hazai nyomozó hatóságok számára is hasznos lesz az a néhány hónapon belül elkészülő vizsgálati dokumentum, amelyet az Alstom-botrány feltárása érdekében létrehozott bizottság állít majd össze – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, fővárosi tanácsnok péntek este az Echo Televízió Mélymagyar című műsorában. Rámutatott, sokan nem gondolták volna, hogy akad még a szocialisták és szabaddemokraták kormányzása idejéhez köthető korrupciós ügy, ám a közelmúltban a járműgyártó cég néhány vezetője ellen vádat emelő brit hatóságok közlése nyomán egyértelműen kiderült, van még ilyen. Ráadásul nemzetközi szintű visszaélésről beszélünk – jegyezte meg Kocsis, felidézve, korábban Tarlós István főpolgármester is látta, gond van a 4-es metró Alstom-szerződéseivel, vizsgálatot is indított.

A józsefvárosi polgármester hangsúlyozta, összességében 2,3 millió euróról van szó, ebből kerülhetett hatvanmillió forint Medgyessy Péter egykori kormányfő feleségének számlájára, „születésnapi ajándékként”. Szomorú, hogy sokan úgy tesznek, mintha ez természetes lenne. Ráadásul ez csak a pénz töredékét jelenti, hogy a többi hová került, továbbra is kérdéses. Kocsis megemlítette a korábban a BKV felügyeletéért felelős

Horváth Csaba MSZP-s politikust, felvetve, ő vajon részesült-e a milliókból. Sokat segítene, ha Horváth Csaba megszólalna, és tisztázná azt is, miként biztosít magának luxuskörülményeket – fogalmazott Kocsis Máté, hozzáfűzve, ehelyett a főváros vezetésében egykor szintén részt vevő, DK-s Gy. Németh Erzsébettel együtt hangosan bírálja a jelenlegi városvezetést. Csak gyanítható, hogy egyéb korrupciós visszaélés is történhetett a 4-es metró kapcsán – vetette fel a fővárosi tanácsnok.

Kocsis Máté kitért arra is, a napokban Szita Károly kaposvári polgármester a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként fordult kollégáihoz, buzdítva őket a kormány kvótaellenes akciójához való csatlakozásra. „Most minden magyar településnek be kell állnia a népszavazási kezdeményezés mögé, ebből nem szabad pártpolitikát csinálni” – hangoztatta.