Belföld
Teljesíti feladatait a honi légvédelem
Hende Csaba: A svéd partnertől már megérkezett a kecskeméti légibázisra egy kölcsönbe vett, kétüléses Gripen vadászrepülőgép

A Gripenek e feladat begyakorlásával készülnek a Baltic Air Policing nemzetközi szerepvállalásra. A honvédelmi miniszter közölte, a pilóták létszáma húszról harminckettőre, míg a kiképzett műszaki személyzeté ötvenhatról kilencvenegyre bővült. Ezzel párhuzamosan a repülési órák és a szimulátorban töltött órák száma a 2009-es százról 2014-re 2632 órára emelkedett. Hozzátette, a pilóták átlagilletménye ma 503 ezer forint, amely ebben az évben 555 ezer forintra nő, és ehhez egyéb juttatások is járulnak.
Hangsúlyozta: a két, balesetet szenvedett Gripen gép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme. A kormány 3,5 milliárd forintot fordít arra, hogy a legbonyolultabb feladatok ellátására is alkalmassá tegyék a légierőt.
A miniszter a két Gripen balesetével kapcsoltban elmondta, a csehországi esetnél a gép használhatatlanná vált, s a vizsgálat előreláthatóan októberre fejeződhet be. Kecskeméten pedig olyan műszaki meghibásodás következett be, amely sem felismerhető, sem elhárítható nem volt. Közölte, a vizsgálat szerint a számítógép zavara okozta a balesetet, amelynek következtében a futómű és az azt bezáró ajtó összeszorult. Hozzátette, a Gripenek kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni.
A magyar honvédek a külföldi missziókban nemzeti érdekeinket védik – jelentette ki tegnap Hende Debrecenben, az Irakba és Koszovóba induló katonák kibocsátó ünnepségén. Utalt rá, hazánk nemzeti érdekeinek védelmében dolgozik szövetségeseivel a missziókban. Irakba most először utazik száz magyar katona, Koszovóba pedig háromszázan mennek júliusban és augusztusban.
Mesterséges álomban tartják a pilótát
Átmosták a tüdejét annak az oktatópilótának, aki csütörtökön szenvedett balesetet a szolnoki katonai repülőtéren. A mesterséges álomban tartott férfit az MH Egészségügyi Központ égésplasztikai osztályán ápolják. Mint arról beszámoltunk, a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es repülőgépe kiképzési feladatának végéhez közeledve a repülőtér fölött, leszállás előtt gyulladt ki. A kéttagú személyzet a landolás után elhagyta a kabint, a tüzet eloltották, de az egyik pilóta súlyos égési sérüléseket szenvedett. Lapunk úgy tudja, az esetet épen megúszó társa Székesfehérvárról, az Összhaderőnemi Parancsnokság állományából érkezett azért, hogy a számára előírt kötelező órákat lerepülje. Benkő Tibor vezérkari főnök csütörtökön arról beszélt, a honvédségnek még három darab Jak-52-es kiképző repülője van. Az adatok szerint a repülő alkatrész-utánpótlására nemrégen írtak ki ötmillió forintos tendert.