Belföld
Tarlósnak másodlagos a politika
Önkormányzat 2014. Nem szeret dobálózni a számokkal a főpolgármester

„Amennyiben egyik sem sikerülne – amire nem számítok – akkor nyilván felmerül bennem, hogy akarom-e ezt a munkát végezni” – szögezte le a főpolgármester.
Arról, hogy az ő olvasatában mit jelent a „szűk határidő”, annyit mondott, nem szeret „hamar dobálózni a számokkal”, akik ezt teszik, azoknak „elemi számtani problémáik keletkeznek”, ebbe a hibába pedig nem szeretne beleesni.
Tarlós István jelezte, a főváros a kerületekkel összefogva azon van, hogy segítse cégeit, így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t (BGYH) is. Kitért arra, hogy 2010 előtt a BGYH ötszáz- és kilencszázmillió forint közötti veszteséggel zárt, míg tavaly négyszázmilliós nyereséget hozott, és idén a pluszbevétel várhatóan meghaladja a hatszázmillió forintot.
A főpolgármester szerint a jövőben is ezt az irányvonalat követnék, vagyis „reálisan megvalósítható, megfelelően előkészített fejlesztésekkel” lépésről lépésre haladnának. Úgy fogalmazott, ő maga sem ért egyet azzal, ha „valamit kétszer adnak át”, de nem ez a lényeg, hanem az eredmény. Hozzátette, korábban az volt a probléma, hogy miért nem épül semmi, most pedig az a gond, hogy miért igen. „Mindenki döntse el, melyik a kellemesebb állapot” – fogalmazott.
Reagált a baloldal közös főpolgármester-jelöltje, Falus Ferenc kijelentésére is, aki visszaállítaná Budapest korábbi zászlaját, és ebből „nem enged”, mondván, a „sokat vitatott piros, sárga, kék zászló már akkor Budapest lobogója volt, amikor Románia még nem is létezett független államként”. A főpolgármester annyit mondott, a Román Fejedelemség zászlajának már 1859-től piros, sárga, kék színei voltak, míg Buda és Pest egyesítése 1873-ban történt, a lobogó tervét pedig ez év májusában fogadták el. „1873 pedig nehezen lehetett korábban, mint 1859” – fűzte hozzá.
Kövér: Csak a Fidesz van talpon
Nagyon fáradt, mondanivaló nélküli ellenzékkel állunk szemben, ami azt a benyomást keltheti a polgári oldal híveiben, hogy „ez a választás már eldőlt, megnyertük”, akkor is, ha nem mennek el szavazni – vélekedett tegnap zalaegerszegi lakossági fórumán Kövér László házelnök. Úgy látta, a legfontosabb teendő a következő alig több mint két hétben, hogy „házról házra, ajtóról ajtóra járva” rávegyék az embereket arra, hogy a saját sorsukat érintő döntést semmiképp se hárítsák másra azzal, hogy nem mennek el szavazni.
Kövér László szerint ma egyetlen mérvadó erőként csak a Fidesz van talpon, az ellenzék pedig – különösen annak baloldali része – „orientációját vesztett, széttöredezett állapotban van”, így valójában sem programja, sem komoly erőként számításba vehető személyiségei nincsenek. Kijelentette, a korábbi választásokhoz hasonlóan a mostani is egyfajta kiállás, támogatás a kormány mögött, amely szép sikereket ért el az elmúlt négy évben, és folytatja azt a munkát, amit elkezdett, de befejezni még nem tudott. Úgy fogalmazott, az első Antall-kormányhoz mérhető csak az a támogatás, erőfeszítés, amellyel az ország vezetése 2010 óta megerősítette az önkormányzatokat, visszarántva azokat a csőd széléről a több mint ezerkétszázmilliárd forintos adósságuk kiváltásával.
Kövér beszélt a parlament által szerdán elfogadott, a bankok elszámoltatásáról szóló törvényről is, amiről annyit mondott, „jelentős lépés, de nem az utolsó, a végső megoldás lehetősége a forintosításban rejlik”.
Röviden. Falus meghátrált Bokrosék elől
Az egymás javára való visszalépések lehetősége is téma volt a Republikon Intézet által rendezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyen négy ellenzéki főpolgármester-jelölt vett részt. Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje úgy ítélte meg, még mindig érdemes lenne megpróbálni összefogni a demokratikus ellenzéki oldalon, míg az LMP-s Csárdi Antal kijelentette, nem kíván részt venni az álságos visszalépési vitában. A liberális Bodnár Zoltán arról beszélt, a választáson a liberális vagy baloldali érzelmű választók egyértelművé tehetik, nem kérnek abból az orbáni vízióból, amit a miniszterelnök Tusnádfürdőn felvázolt. A baloldal jelöltje, Falus Ferenc korábban jelezte részvételét, de végül lemondta a megjelenést.
A kormány is támogatja Kothencz János, a Fidesz-KDNP és a L.É.T. Egyesület szegedi polgármesterjelöltjének programját, amely a helyi vállalkozásoknak nyújt lehetőséget és munkahelyet teremt – tudatták a jelöltet indító szervezetek.
Nagy a választás tétje, az a megyei önkormányzat tudja elérni céljait, amelyik képes együttműködni a Fidesz-KDNP-kormánnyal – jelentette ki Miskolcon Tállai András, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választmányának elnöke.
Falus Ferenc megválasztása esetén visszaállítaná Budapest korábbi zászlaját, „mert a sokat vitatott piros, sárga, kék zászló már akkor a főváros lobogója volt, amikor Románia még nem is létezett független államként”.
A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy sajtóhírek szerint Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének kampányát Hagyó Miklós volt üzlet- és munkatársai segítik. A kormánypárt közölte: az Együtt-PM azzal a Hajnal Zsolttal dolgozik együtt, akinek cége a Hagyó-per egyik érintettje. Hajnalék százmilliós nagyságrendben „lapátoltak ki pénzt a Gyurcsány-kormánytól és – Hagyó Miklós idején – a BKV-ból”.
Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje tizenhat térfigyelő kamerát adott át a kerületben.
A Jobbik Budapest belső kerületeinek élhetőbbé tétele érdekében nagyobb gondot fordítana a zöldterületek megőrzésére és bővítésére, támogatná a termelői piacokat, és szigorúbb szabályokat rögzítene a szórakozóhelyek számára – mondta Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje.
(BR)
Röviden F