Belföld

Tarlós: Egyesek évek óta hergelik a hajléktalanokat

„Olyan örökösen handabandázó szájhősök kiabálnak a metrófelújítás körül, akik kudarcba fulladt városvezetésük után kétszázötvenmilliárd forintos adósságot hagytak hátra”

Elképzelhető, hogy a 3-as metró Kálvin téri megállójában is lesz lift, de a főpolgármester szerint „erkölcstelen” az ellenzék viselkedése az akadálymentesítés ügyében. A hajléktalanprobléma kezeléséért összehívott munkacsoport megtartotta első ülését.

Tarlós 20180113
Az ellenzék által remélt közlekedési káosz a metrópótlással kapcsolatban már két hónapja elmarad – mondta a főpolgármester (Fotó: Hegedüs Róbert)

Jelenleg négyszáz üres hely van a budapesti hajléktalanszállókon, a rendszer felkészült a fedél nélkül élők téli ellátására – jelentette ki tegnap Tarlós István, majd rögzítette, ami a témában politikai síkon folyik, az színtiszta képmutatás. A főpolgármester a Budapestinfón azt mondta, „egyesek évek óta hergelik a hajléktalanokat”, emellett látványos, ám teljesíthetetlen követeléseik vannak. Ahogyan azt már korábban bejelentette, a fővárosi hajléktalanhelyzet kezelésének érdekében munkacsoportot hívott össze, amelynek első ülése csütörtökön volt.

A főpolgármester kitért a 3-as metró felújítása kapcsán az ellenzéki politikusok által kezdeményezett népszavazásra is, amelyet a vonal teljes körű akadálymentesítésének érdekében kezdeményeztek.

„Erkölcstelen, hogy olyan örökösen handabandázó szájhősök kia­bálnak a felújítás körül, akik kudarcba fulladt városvezetésük után kétszázötvenmilliárd forintos adósságot hagytak hátra, amelyből nyolc­vanmilliárd a BKV-t terhelte. Ezen felül a regnálásuk alatt felújított 2-es metróhoz mindössze egy liftet építettek, pontosan tizenketted annyit, mint amennyit a mostani városvezetés a 3-as vonalhoz” – fogalmazott Tarlós, majd jelezte, a középső és a déli szakasz állomá­sainak felújítására vonatkozó kiviteli szerződések megkötése júliusra várható. A felújítás kapcsán megjegyezte, bár sokan reménykedtek abban, hogy beüt a krach, a remélt közlekedési káosz két hónapja elmarad. Rámutatott, folyamatosan dolgoznak a metróvonal akadálymentesítésének növelésén és elsősorban a Kálvin téren gondolkodnak egy újabb lift megépítésén.

A csillaghegyi öblözet árvízvédeleméről szólva Tarlós közölte, az Aranyhegyi- és a Barát-patak árvízvédelmének és a pünkösdfürdői védmű magasításának elkészültével, valamint a Nánási út–Királyok útjai védmű korszerűsítésével „teljesen még az sem zárható ki, hogy a parttal párhuzamos védműszakaszt talán meg sem kell építeni”. A villamos- és trolibusz-beszerzésről szólva a főpolgármester elmondta: 17,5 milliárdért újabb huszonhat CAF villamos érkezhet Budapestre 2019 februárja és 2020 márciusa között, valamint 3,8 milliárd forintból további huszonegy trolibusz ez év végén. Kérdésre válaszolva rosszízű találgatásnak nevezte a feltételezést, hogy forrásmegvonással járna, ha valaki nem vesz részt a Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke által összehívott konferencián.

A tanácskozáson a résztvevők arról egyeztetettek, hogy az önkormányzatok hogyan fogjanak össze a Soros György által támogatott civil szervezetek illegális bevándorlást támogató tevékenységével szemben. Tarlós közölte, a kormány vele szemben ilyen típusú szankciókat sosem alkalmazott, noha „az izzadságszagú híresztelések dacára sokszor szállt már szembe a döntéshozók álláspontjával”. „Ilyenkor a közvélemény azt a verziót hiszi el, ami az érzelmei­nek legjobban megfelel, mivel az igazságot nagy valószínűséggel sosem fogja megtudni” – fűzte hozzá a főpolgármester.