Belföld

Tarlós: Dönteni kellene a buszokról

A főváros készen áll az egyeztetésre, ám egyelőre nem kapott megkeresést

Fel kellene oldania a kormánynak az ellentmondást a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében – jelentette ki tegnap Tarlós István. A főpolgármester egy könyvbemutatót követően újságírói kérdésre válaszolva elmondta azt is, „az első javaslat a szolgáltatásvásárlás volt, ami aztán egyik napról a másikra csapott át magyar busz vásárlásának ajánlásába”. A városvezető szerint a főváros kicsit úgy érzi most magát, mintha valaki azt mondta volna neki, hogy „gyere ide, takarodj”.

Rámutatott ugyanakkor, hogy egy érvényes kormányhatározat szerint az egyetlen szóba jöhető forrásból, az Európai Beruházási Bank hiteléből a kormány letiltotta a buszvásárlást. „Ezzel párhuzamosan pedig mindenféle emberek megszólalnak naponta, és azon fáradoznak, hogy rávegyék a fővárost a járművek megvételére” – közölte a főpolgármester, aki szerint „valakinek a kormánynál lépnie kellene, hogy annullálják a buszvásárlás tilalmáról szóló határozatot”. Jelezte, készen állnak a kormánnyal való egyeztetésre, ám eddig nem kaptak megkeresést. A Fővárosi Közgyűlés következő ülését június 8-ra hívták össze, ahol döntés születhet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról.

A városvezető figyelmeztetett, ha ennél tovább húzódik a dolog, akkor annak érezhető hatása lesz a 3-as metró felújításának kezdési időpontját illetően. „A képtelen állapotot fel kellene oldani” – nyomatékosította a főpolgármester.

A tervek szerint a novemberben kezdődő metrófelújítás miatt, a szerelvények pótlása érdekében százötven csuklós autóbusz forgalomba állítása szükséges.