Belföld

Tarlós: Bízom a kormányfő támogatásában

Valakik azért hátráltatják a 3-as metróvonal felújításának elkezdését, az egész beruházást, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú magyar busz a szerelvények pótlására.

Ezért van ez az egész időhúzás – állította Tarlós István főpolgármester tegnap a TV2 Mokka című műsorában. Kifejtette, feltételezése szerint ezek a „valakik” nem a Fővárosi Önkormányzatnál vannak. Hangsúlyozta azonban, ez már nemcsak a város, hanem a kormány ellen is van. Amíg ugyanis nincs megfelelő számú csuklós busz, addig nem lehet leállítani a metrót, és nem lehet elkezdeni a felújítást. Most nem lehet tudni – folytatta –, ez a folyamat meddig húzódik, ezenkívül „értelmetlennek, alaptalannak” nevezte a buszszolgáltatás tenderével kapcsolatban benyújtott felülvizsgálati kérelmet. Úgy fogalmazott, ha netán újra ki kell írni egy tendert, és addig kell várni, amíg valaki nem képes magyar buszokat produkálni, nagy baj lesz.

Előrevetítette, ha „valakik” sikerrel hátráltatják a folyamatokat, a felújítás befejezése átcsúszhat 2020-ra. Hozzáfűzte ugyanakkor, járt Orbán Viktor miniszterelnöknél, aki már egyszer beavatkozott az ügy egy folyamatába, és akkor az felgyorsult. „Most is ebben bízom” – mondta.