Belföld
Tanulmányok után munka
Harminc diáknak indít szakképzést a Debreceni Egyetem Kisvárdán
Az államtitkár felidézte, a parlament előző héten fogadta el a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását, amelynek „egyik kiemelt célja a felsőoktatási intézmények közelítése” a piachoz és a helyi közösségekhez. A dokumentum egyben rendelkezik a közösségi központok létrehozásáról is, ahol igény szerint adott, akkreditált felsőoktatási intézmény kihelyzett képzést indíthat.
Palkovics László szerint a központ teret nyit annak, hogy akár az önkormányzat, akár egy vállalat főiskolát vagy egyetemet hívjon meg adott térségbe, hogy az kihelyezett képzéseket indítson.
„Ha a kisvárdai közösség úgy gondolja, hogy a gazdaság működtetéséhez szüksége van szakemberekre, akkor lehetőség lesz őket helyben kiképezni” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a központok segítségével helyben is lehet tartani a magasan képzett szakembereket.
Kifejtette, míg az elméleti oktatást az egyetem, addig a gyakorlati munkát a vállalatok végzik majd, tehát a hallagtókat tanulmányaik alatt „kétszeresen is ide tudják kötni”, így pedig esély van arra, hogy helyben vállaljanak munkát is.
Szilvássy Zoltán arról tájékoztatott, hogy a kisvárdai képzőközpontban 2016 szeptembertől a Debreceni Egyetem az élelmiszertudomány és gyógyturizmus határterületét érintő dietetikus mesterképzést indít, a tervek szerint huszonöt-harminc hallgatóval. Meglátása szerint ezen a szakterületen körülbelül ekkora a regionális vállalatok által támasztott képzési igény. A diákok a Debreceni Egyetemre jelentkezhetnek – folytatta –, tanulmányaik végeztével pedig az intézmény diplomáját kapják kézhez Kisvárdán.