Tankok az Alkotmány utcában

„Újpesten laktunk, és október 24-én ijesztő hírek érkeztek Budapestről: leállt a munka, fegyveres harcok folynak a városban. Így aznap nem is mentem sehová. A rádió azonban este bemondta, hogy holnap mindenki vegye föl a munkát, ezért édesanyám elhatározta, 25-én csütörtökön bemegy a munkahelyére, a Nádor utcában található Országos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének székházába. Úgy döntöttem, vele tartok.

A Béke térig járt a villamos, onnan gyalog ballagtunk tovább, így utunk során érintettük a Balaton utcában álló Honvédelmi Minisztériumot, ahol számos szovjet harckocsi állt négyszögben. A tankok sűrűn egymás mellett álltak, sok ember is volt ott és beszélgetett, így alig tudtunk haladni, ezért a Nagy Ignác utca felé kerültünk. Amikor kiértünk az Alkotmány utcával határos sarkára, jobb kéz felől iszonyatos lövöldözés kezdődött. A golyók embermagasságban fütyültek, a lövések egyértelműen a Parlament épületéből érkeztek.

Mivel efféle élményem már volt 1944–45-ből, azonnal fedezéket kerestünk a sarki hentesboltban. Berántottam édesanyámat, miközben az árus hirtelen leengedte a vasredőnyöket. Tíz-tizenketten lehettünk. Egyszer hallottuk, hogy a Nagy Ignác utca felől előjött egy harckocsi az Alkotmány utcára, és két lövést adott le az Országgyűlés épülete felé. A kirakatok a lehúzott vasredőny ellenére azonnal betörtek a légnyomástól. Utóbb láttunk még egy tankot a Nagy Ignác utcában, de az nem jött előrébb.

Amikor elment a harckocsi, előjöttünk, és találkoztunk azokkal, akik a Parlament felől érkeztek. Egy harminc év körüli férfi zöld arcára a mai napig emlékszem. Mivel a villamos már semerre sem járt, a Marx (a mai Nyugati) térről gyalog mentünk haza Újpestre. Később tudtam meg, hogy a hentesbolttól nem messze az Akadémia utcában ugyan ezen a napon halt meg I. Tóth Zoltán történészprofesszor, egy kedves, végtelenül rendes tanárismerősöm.”