„Támogatjuk a gyermekteleneket is”

–   Az előző héten New Yorkba látogatott az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottságának aktuális ülésszakára, ahol több fórumon is felszólalt. Hogyan foglalná össze a hét eseményeit?

–   A mostani ülés azért volt különösen érdekes, mert éppen húsz évvel ezelőtt száznyolcvankilenc ország írta alá azt a nyilatkozatot Pekingben, amely egy, a nők hátrányos megkülönböztetésének megszüntetését célzó cselekvési tervet határoz meg. Mindez számos területre a nők egészségi helyzetétől kezdve a foglalkoztatottságon át a nők elleni erőszak kezeléséig kiterjed. Mivel egy ilyen eseményre a világ minden részéből érkeznek képviselők, ezért kitűnik, hogy a nehézségek és a kihívások egészen mások például Kelet-Afrikában, mint mondjuk Nyugat-Európában. Az ENSZ-tag­államok azt vizsgálták, hogy az elmúlt húsz évben mit sikerült tenni az előrelépés érdekében, illetve meg is erősítettük kiállásunkat a húsz évvel ezelőtti nyilatkozat mellett. Rengeteg volt a civil résztvevő is, akik kísérőrendezvényeken ismerhettek meg jó gyakorlatokat a világ minden tájáról.

–   Esetünkben idén ez a védőnői hálózat volt.

–   Magyarország két kísérőrendezvényt szervezett, ami nagy dolognak számít, hiszen erre eddig nem volt példa. Az egyiket a női egészség témakörben tartottuk, ezen belül is a szülés körüli és kisgyermekkori kockázatokról és azok kiküszöböléséről volt szó. A másik magyar kísérőrendezvény a Semmelweis Ignác munkásságát bemutató kiállítás volt, amely a témához szintén szorosan kapcsolódik.

–   Hol áll Magyarország a női egyenjogúságot tekintve az ENSZ-tagállamok között?

–   Hazánk a nők előtt álló kihívások, nehézségek jellegét tekintve a világ legtöbb országához képest nagyon jó helyzetben van, itthon a nők alapvető jogai régóta adottak. Ha szűkítjük a kört, és Európán belül vizsgáljuk ugyanezt a kérdést, kijelenthető, hogy az átlaghoz tartozunk. A nők foglalkoztatottsága az elmúlt időszakban Magyarországon nőtt leginkább, és húszéves minimumon van a női munkanélküliség is. Összességében tehát nem állunk rosszul, de értelemszerűen ennek megítélése attól is függ, hogy maguk az érintettek hogyan értékelik a saját helyzetüket.

–   Melyek azok a területek, ahol javítani kellene?

–   Tény, hogy a döntéshozatal bizonyos területein a nők képviseleti aránya itthon viszonylag alacsony, és van még teendő a nők részmunkaidős foglalkoztatása tekintetében is. Ehhez hozzátartozik, hogy a nőpolitika nem lehet egyenlő pusztán a családpolitikával, de nagyon károsnak tartom, ha a kettőt bárki szembeállítja egymással. Meggyőződésem, hogy hatékony és támogató családpolitika nélkül nincs jó nőpolitika.

–   Mit gondol, miért ilyen alacsony a nők aránya a parlamentben? Nincs lehetőségük megfelelően érvényesülni, vagy közülük kevesebben érdeklődnek a politikusi pálya iránt, mint például a nyugat-
európai országokban?

–   Ha megnézzük a statisztikákat, Magyarországon a vezető beosztásúak negyven százaléka nő. A teljes spektrumot nézve pedig a cégtulajdonosoknak is szintén negyven százaléka nő. Az arányok tehát elég kedvezőek, de érdekes az is, hogy minél magasabb beosztásokban vizsgáljuk az arányokat, úgy csökken a női vezetők száma, ez pedig összefüggésben lehet a kérdésével. Tény, hogy a jogszabályi környezettől függetlenül, vezetői munka mellett nehéz gyermeket nevelni. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, vajon könnyebb-e egy három műszakban dolgozó pénztárosnőnek vagy ápolónőnek összeegyeztetni a munkát a családdal. Tehát összetett a helyzet, biztosan van olyan nő, aki inkább családra vágyik, mint egy időigényesebb, magasabb pozícióra. Kérdés az is, hogy vajon adott munkakörben igénylik-e a női vezetőt, de rajtunk, nőkön is múlik, fontosnak tartjuk-e, hogy legyen szavunk a politikában. És szerintem legyen.

–   Nagyjából egy hónappal ezelőtt jelent meg az Indexen a „Lehet, hogy mégsem családbarát a magyar?” című videó, amelyben a beszélgetés –   elenyésző cáfolattal –   arról zajlik, hogy a kormány rá akarja erőltetni a magyar nőkre, hogy minél több gyermeket szüljenek, holott a nagy részük ezt nem akarná. Látta a videót?

–   Igen, végignéztem és úgy gondolom, elég egyoldalúan közelítették meg a kérdést. Érdekes az is, hogy minket, mint illetékes tárcát, meg sem kerestek a témában. Mindemellett tanulságos volt látni, hogy a videó készítői hogyan gondolkodnak a kérdésről, bár nem vagyok abban biztos, hogy ez tükrözi az általános véleményt. Egyrészt a gyermekvállalás az egyik legszebb dolog a világon, s azért, mert a kormány ezt értékeli, elismeri és támogatja, nem hiszem, hogy mentegetőznünk kellene. Természetesen minden nő számára adott a döntés joga: ha valaki úgy gondolja, hogy az életét nem az anyaságnak szenteli, hanem valami másnak, akkor az az ő szabad választása. A mostani családtámogatási rendszerben éppen az a jó, hogy rugalmas, és megadja a döntés szabadságát, vagyis, ha valaki három évig szeretne és tud otthon maradni a gyermekével, megkapja hozzá a támogatást, de segítjük azokat is, akik például már egy év után visszamennének dolgozni, például az óvodai és bölcsődei férőhelyek bővítésével vagy a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásával. Összességében viszont mind a nagy mintás kutatások, mind a személyes tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalabb korosztályoknak érték a család. Magyarországon alapvetően fontosak a családi kapcsolatok, de természetesen nem lehet és nem is akarjuk mindenkire ugyanazt a sablont ráhúzni.

–   Néhány nappal ezelőtt úgy fogalmazott, a kormány a gyermeket nem vállaló nőket is támogatja. Tudna erre példát mondani?

–   Őket kevésbé kell kiemelten támogatni, de nem érheti őket ezért hátrányos megkülönböztetés. A mun­-
kahelyteremtéstől az oktatáson át az egészségügyig –   hogy csak a saját tárcánk területeit említsem –   minden intézkedésünk szól a gyermeket nevelő és gyermektelen nőknek és férfiaknak egyaránt. A gyermekvállalás egyénileg és társadalmilag is érték, amit elismerünk. A gyermeknevelés pedig a sok öröm mellett bizony anyagi terhekkel is jár, amelyekből minél nagyobb részt igyekszik átvenni az állam. A családi adókedvezménnyel, a családtámogatásokkal, de az ingyenes tankönyvvel és étkeztetéssel egyaránt. Aki nem vállal gyermeket, a nyugdíjrendszeren keresztül bizonyos értelemben még többet is profitál, hiszen annak ellenére jogosult lesz ugyanarra az ellátásra, hogy az ő meg nem született gyermekei nem járulnak hozzá a nyugdíjrendszer fenntartásához.

–   A családpolitikai intézkedéseknek nem titkolt célja az is, hogy javítson az igen kedvezőtlen népesedési adatokon és 2010 óta eltelt már öt év. Lehet már javuló trendekről beszélni?

–   Tény, nagyon biztatók az adatok, de a trend szóval mindig óvatos vagyok. Látjuk, hogy jelentősen nőtt a születések és a házasságkötések száma, ám számomra a legkedvezőbb adat a termékenységi mutató, amely azt méri, hogy egy családban átlagosan hány gyermek születik. Ez a szám 2013-ban 1,34 volt, tavaly pedig az előzetes számítások szerint 1,4-re emelkedett. Nem tűnik nagy változásnak, mégis kifejezetten komoly előrelépésnek számít. Bízom benne, hogy ez a folyamat folytatódik.