Belföld
Támogatások további településeknek
Az erről szóló pályázatok a nyár elején jelennek meg. Az elmúlt években összesen kétezer önkormányzat ezerháromszázhetvenmilliárd forintos adósságát vállalta át a kormány, ám volt 1176 olyan település, amely ebből kimaradt. A mostani döntés szerint nekik a költségvetésből négy év alatt lakosságarányosan jut támogatás. A pénzt a tárca saját forrásból, valamint a költségvetés más fejezetei-ből átcsoportosított 3,6 milliárd forintból biztosítja.
A két-háromezres lélekszámú települések 44 millió forintot, a három-ötezer fő közötti települések 112 millió, az öt-tízezer közöttiek 181 millió, a tízezer fős népesség feletti települések kétszázmillió forintot kapnak. A kormány döntött arról is, hogy az átcsoportosítást májusban végrehajtja, így a támogatásokat várhatóan a nyár végén tudják folyósítani.
Az önkormányzatok véget vethetnek annak a reménytelen korszaknak, amelyet a szocialisták kormányzása alatt felhalmozódott ezerháromszázmilliárd forintos adósság miatt átéltek – írta közleményében a Fidesz.