Belföld
Támogatás családi bölcsődéknek
Többen jelentkeztek kisgyermeknevelő szakra, így nőtt a szakma vonzereje
Körülbelül harminc százalékkal nő a családi bölcsődék költségvetési támogatása, vagyis január 1-jétől 346 ezer forintra emelkedik évente, így a családoknak is megfizethetőbb lesz az ellátás – jelentette be tegnap Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki Fűrész Tünde miniszteri biztossal a bölcsődei ellátórendszer átalakulásáról számolt be. Ennek alapján a szülők jövő évtől hagyományos, mini, munkahelyi vagy családi bölcsődébe irathatják be három év alatti gyermekeiket. A fenntartóknak augusztus 31-ig kell kérelmezniük a kormányhivataloknál, hogy milyen formában kívánnak majd működni.
Novák Katalin szerint a rendszer rugalmasabb lesz, s ezzel a kormány azokat a családokat segítené, ahol mindkét szülő dolgozik, vagy ahol egyedülállóként nevelnek három év alatti gyermeket külső, például nagyszülői segítség nélkül.
Utalt rá, hogy a jelenlegi szabályozás szerint még csak a tízezernél több lakosú településeknek kötelező a bölcsődei ellátást biztosítaniuk, ám jövő januártól ez már azokra az önkormányzatokra is vonatkozik, ahol legalább negyven, három év alatti gyermek él, vagy ahol legalább öt olyan kiskorú van, akiknek a szülei igénylik az ellátást.
Novák Katalin hozzáfűzte, növelte a szakma vonzerejét, hogy a felsőfokú bölcsődei kisgyermeknevelők már a pedagógus-életpálya szerint kapják bérüket, mivel „idén lényegesen többen jelentkeztek a bölcsődei kisgyermeknevelő szakra, mint korábban”.
Fűrész Tünde arról tájékoztatott, jelenleg negyvenhétezer bölcsődei hely van a három év alattiak ellátásához, amelyet hatvanezerre szeretnének növelni.
Novák Katalin a sajtótájékoztató után a tárca nevében stratégiai megállapodást írt alá Mátay Katalinnal, a Magyarországi Családi Napközik Közhasznú Egyesületének elnökével. Az államtitkár a távirati iroda kérdésére elmondta, Fűrész Tünde korábbi, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkári helyét augusztus 1-jével Beneda Attila, korábbi egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár vette át.