Belföld
Támogatás az egyházi intézményeknek
A politikus a budapesti intézmények közül kiemelte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületét, amelynek külseje száznyolcvanmillió forintból újul meg. Nagyságrendileg ugyanekkora összeggel támogatja kormány a Belvárosi plébániatemplom belső felújítását, valamint a Regnum Marianum csaknem százéves, Damjanich utcai épületének renoválását.
Kitért arra is, négy évvel ezelőtt, amikor a második Orbán-kormány elkezdte működését, nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy felújítsák azokat az egyházi épületeket, amelyek korábban nem kaptak támogatást. Ezért rendkívüli és évente visszatérő pályázatokkal igyekeznek segíteni az intézményeknek a megújulást. Az idén összesen kétmilliárd forintból iskolákat, egészségügyi és szociális intézményeket támogatnak, ezen felül értendő a most kiosztott hozzájárulás – részletezte jelentésében a távirati iroda. Kozma Imre, a szeretetszolgálat alapító elnöke emlékeztetett: a Bem rakparton álló épületet, amelyben – a rendszerváltás óta – időseket és hajléktalanokat ápolnak, négyszáz évvel ezelőtt építették a Budára érkező Erzsébet apácák.