Belföld

Támogatás a közösségi tevékenységnek

Soltész Miklós az egyszázalékos felajánlásokról beszélt

Az egyházaknak és a civil szervezeteknek való egyszázalékos adófelajánlásra buzdított Soltész Miklós államtitkár. Fontos, hogy az is rendelkezzen erről, akinek egyébként nullás bevallása van.

Továbbra is nagyjából egymillió adózó nem rendelkezik a személyi jövedelemadó (szja) egy plusz egy százalékának felajánlásáról. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár keddi tájékoztatóján arról beszélt, őket szeretnék megszólítani, s kérni, segítsék azt a közösségi tevékenységet, amelyet az egyházak és a civil szervezetek végeznek. A KDNP-s politikus ismertette továbbá, 2014-ben több mint egymillió adózó felajánlása összesen 3,8 milliárd forinttal támogatta az egyházakat, a civil szerveztek számára 2,1 millió ember ajánlotta fel adója egy százalékát, és ezzel hétmilliárd forinttal támogattak összesen 26 000 civil szervezetet.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke – az MTI beszámolója szerint – kiemelte, fontos, hogy az is rendelkezzen adójának egy százalékáról, akinek nulla forint az adója, mert ezzel jelzi, az „egyházhoz tartozik, megbízik benne, egyetért annak törekvéseivel és céljaival”. Soltész megjegyezte, a nullás adózók egyszázalékos felajánlása azért is fontos, mert az állami kiegészítés összege függ a felajánlók számától is.

Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hangsúlyozta, az egyházak nemcsak közvetlen hitéleti tevékenységet folytatnak, hanem jelen vannak az egész magyar társadalomban, például az oktatásban és a szociális szférában. Intézményeik fenntartását, működtetését pedig nagyon gyakran csak az egyszázalékos felajánlásokból tudják finanszírozni. Az egyházak nyilvánosan működnek - tette hozzá -, a református egyház honlapján például mindenki tájékozódhat az egyház sokféle, sok embert érintő tevékenységről, amelynek a végzéséhez, ellátásához az egy százalék felajánlása igen fontos.

A tájékoztatón részt vett a válsághelyzetben lévő anyákat segítő Gólyahír Egyesület elnöke is. Mórucz Lajosné szerint évente 4-4,5 millió forintot kaptak eddig, ebből az összegből fedezték az anyák élelmezését, utaztatását, orvosi ellátását. Az egyesület eddig 760 nyílt örökbeadásban segített, ezek a gyermekek nem lettek állami gondozottak, rögtön családba kerültek, így ezzel az államnak is pénzt takarítottak meg.