Belföld

„Taktikázik” Biszku Béla ügyvédje

Magyar Gábor szerint a hazai igazságszolgáltatás nem pártatlan a perben

Elfogultsági kifogást nyújtott be Biszku Béla ügyvédje a volt kommunista vezető perében, így a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla tegnap elhalasztotta a pert.

biszku
Csupán tíz percig tartott a tegnapi tárgyalás (Fotó: Kövesdi Andrea)

Megkezdődött tegnap az egykori belügyminiszter, Biszku Béla másodfokú pere a Fővárosi Ítélőtáblán, de a tárgyalás csupán tíz percig tartott. Az első fokon háborús bűntett miatt öt és fél év börtönre ítélt Biszku ügyvédje, Magyar Gábor a tárgyalás elején elfogultsági indítványt terjesztett elő. Szerinte védence ellen politikai hecckampány folyik, perbe fogására külön jogszabályt alkottak, így nem biztosítható, hogy az igazságszolgáltatás pártatlanul bírálja el az ügyet. Magyar az elsőfokú perhez hasonlóan azt is kifogásolta, hogy katonai eljárásban tárgyalják az ügyet. Az ügyvéd nem titkolta, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához akarnak fordulni, ehhez azonban ki kell meríteniük az összes itthoni jogorvoslati lehetőséget. Az immár tolókocsiban lévő Biszku a bíró kérdésére csatlakozott védője indítványához. Az eljáró bíró ezek után az elfogultsági kifogás elbírálásáig elnapolta a tárgyalást.

Később újságírók előtt Magyar a hazai jogrendszert is bírálta, amely lehetőséget ad arra, hogy hadbírók ítélkezzenek polgári személyek felett. Magyarázata szerint egy hadbíró a honvédség egy főtisztje, így sajátos kapcsolatban áll a végrehajtó hatalommal, amelynek egyik képviselője, Lázár János már megfogalmazta az üggyel szembeni elvárásait. Ezzel együtt az ügyvéd jelezte, „egy pillanatra sem gondolja, hogy elfogultsági kifogásnak a magyar bíróságok helyt adnak”. Ám ahogy fogalmazott, a strasbourgi eljárás előkészítése érdekében erre „taktikai okokból” mindenképpen szükség volt.

A Biszku ellen több feljelentést tevő Novák Előd, jobbikos képviselő erre reagálva kijelentette: nagyon sajnálja, hogy ilyen időhúzással lehet tovább halasztani, hogy a vádlott akár egyetlen napot is börtönben töltsön. Különösen fájó, hogy eközben Biszku Béla több százezer forintos luxusnyugdíját is élvezheti – hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve, hogy a kormány nem rendezte átfogóan ezt a kérdést. Novák sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy az ügyészség elutasította Nyers Rezső, az MSZMP utolsó elnöke elleni feljelentését, ami azért is furcsa, mert az ő nyugdíjpótlékát éppen az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban betöltött szerepére hivatkozva vonták meg. Szó sincs személyre szabott jogalkotásról, az emberiség elleni bűntettek nem évülnek el, és megítélésünk szerint Biszkuval szemben már 1990-ben eljárást kellett volna indítani – jelentette ki a képviselő.