Belföld

Szolidaritás a lengyelekkel

A közös emlékezés mellett a civil összefogás fórum

„Reményeink szerint a Magyarországon élő lengyelek, valamint mindazon lengyelországi civilek, akik fontosnak tartják a pártpolitikai érdekek nélküli fejhajtást, a megemlékezésen részt fognak venni. Szervezetünk március 15-én, mint mindig, nagy tisztelettel megemlékezik a szabadságunkért harcoló és hősi halált halt lengyel hősökről és a katyni áldozatokról” – közölte Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapító-szóvivője.

Csizmadia László 20150227
Csizmadia László (Fotó: Kövesdi Andrea)

Lapunknak nyilatkozva emlékeztetett, az inkább Jarosław Kaczyński pártja mellett elkötelezett Gazeta Polska újság klubjaival 2012 óta élő szerződésük van, azóta márciusban a ’48-as forradalmat Budapesten, november 11-én a lengyel hősök napját Varsóban vagy Krakkóban együtt ünneplik.

Sajnos éppen választási kampány van Lengyelországban – folytatta –, s a jelek szerint Kaczyńskiék nem akarják, hogy riválisuk, a Tusk-féle kormánypárt „fogást találjon rajtuk”. Emlékeztetett, a Gazeta Polska olvasói 2013-ban még az „év miniszterelnöke” elismerést szavazták meg Orbán Viktornak. Csizmadia megköszönte Roman Kowalski nagykövet „lengyel–magyar kapcsolatokat elemző” objektív megszólalását. „Önön keresztül is biztosítjuk lengyel barátainkat, számíthatnak szolidáris együttműködésünkre, ha szuverenitásukat külső erők részéről támadás érné. Az Ukrajnában kialakult sajnálatos helyzet, amelyben egyébként a magyar kormány folyamatosan az Európai Unió-val egyeztetett módon reagál, csak pozitívan befolyásolhatja a népeink közti történelmi együttműködés jövőjét” – húzta alá.

A Vs.hu írt arról, hogy a Putyin-látogatás miatt „Orbán lengyel támogatói lefújták március 15-i útjukat”.