Belföld
Szocialista képviselő-kölcsönző
Az Országgyűlés nem a sarki vendéglátóipari egység, ahol ki és be lehet mászkálni – hangsúlyozta Szánthó Miklós
A napokban kiderült, hogy a mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd, – bár csak három képviselője jutott be a parlamentbe – mégis önálló frakciót alakíthat. Többen is megkérdőjelezték ennek törvényességét, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azonban lapunknak elmondta, hogy a szabályok lehetőséget adnak egy ilyen megoldáshoz. Bár korábban komoly zűrzavar jellemezte a parlamenti frakcióalakítás szabályait, a 2014-ben megalkotott új házszabály révén sikerült rendezni a helyzetet – mondta ennek kapcsán Szánthó. A házszabály kimondja, hogy egy képviselőcsoportot öt, ugyanazon párthoz tartozó képviselő alakíthat, illetve ezt akár már hárman is megtehetik, ha ugyanarról az önálló pártlistáról jutnak be az Országgyűlésbe.
Ismert, a Párbeszéd végül úgy tud majd saját frakciót alakítani, hogy az egyetlen liberális képviselő, Bősz Anett is beül hozzájuk, és egy „idegenlégiós”, a szocialista Burány Sándor is a frakció tagja lesz. Mivel ők mindannyian ugyanarról a közös listáról jutottak be, ilyen értelemben „ugyanazon párthoz” tartoznak, tehát jogilag nincs akadálya, hogy egy külön képviselőcsoportot alkossanak – magyarázta Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ugyanakkor ez a manőver leginkább az MSZP „nagypárti jellegének” tovatűnését szimbolizálja, hiszen sosem történt korábban olyan, hogy a szocialisták „képviselő-kölcsönzőként” működve segítsék más frakciók megalakulását.
Arról az ötletről, hogy a listán mandátumot nyerő, ám a képviselői posztról lemondó Karácsony Gergely később visszaüljön a parlamentbe, Szánthó elmondta: ezt sem a jogszabályok, sem a jóhiszemű joggyakorlás nem teszi lehetővé. Az Országgyűlés nem a sarki vendéglátóipari egység, ahol kedvtől függően ki és be lehet mászkálni. Ha egy képviselő megbízatása valamilyen okból megszűnik, akkor ezt követően jelölti státusa, ami alapján jogosult lett a mandátumra, nem éled újra. Tehát ha valaki egyszer lemondott, az ugyanabban a ciklusban ugyanarról a listáról nem lehet újra képviselő – hangsúlyozta Szánthó.