Belföld

Szó sincs jogsértésről a tranzitzónában

Sorost Nobel-békedíjra jelölte, most a Helsinki Bizottság nyomán akciózik a bevándorlók érdekeiért Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője

Mindenben a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár el a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a tranzitzónákban lévő menedékkérők ellátása során – húzták alá a Magyar Hírlapnak nyilatkozva a hivatal részéről, miután a Helsinki Bizottság lényegében éheztetéssel vádolta meg a magyar hatóságokat.

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a kérelmezők és a befogadó intézményekben elhelyezettek ellátása során a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően jár el, kiemelt figyelmet szentelve a különleges bánásmódot igénylő személyek jogaira és a gyermekek mindenek felett álló érdekeire – közölte lapunk megkeresésére a hivatal. A Soros-féle Magyar Helsinki Bizottság a napokban több alkalommal is foglalkozott a határ menti tranzitzónákkal, az Index.hu, valamint a portál nyomán több más sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy a szervezet eljárásokat indított a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságán a magyar állam ellen. A testület több úgynevezett ideiglenes intézkedést is hozott, melyben „előírta a hatóságoknak, hogy a tranzitzónában fogva tartott család minden tagjának adjanak élelmet”. A helsinkisek szerint ugyanis a magyar hatóság emberei nem adtak enni azoknak a nagykorú menedékkérőknek, akiknek első fokon elutasították a menedékkérelmét, de meg akarták várni a jogerős döntést.

A cikkek nyomán a hét végén Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője elindult a határ felé, hogy élelmiszercsomagot adjon az érintetteknek, a megfelelő engedélyek hiányában azonban ezt természetesen nem hagyták neki. Panaszait a balliberális sajtó tolmácsolta. Iványi egyébként korábban Nobel-békedíjra jelölte Soros Györgyöt, Gyurcsány Ferenccel együtt a börtönig kísérte a Sukoró-ügyben elítélt vádlottakat, továbbá számos kormányellenes megmozdulás fő szónoka is volt.

A bevándorlási hivatal részéről azonban tudatták: nemzetközi, illetve uniós szervezetek folyamatos monitoring tevékenységet folytatnak a tranzitzónákban. Az ott elhelyezett kérelmezők ellátása a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően, a menekültügyi eljárás ideje alatt biztosított, az idegenrendészeti eljárás során a kötelező tartózkodási hely kijelölése esetében a szabályozás nem rendelkezik az ellátásról – írták. Hangsúlyozták ugyanakkor, a menekültügyi és idegenrendészeti jogszabályok megfelelnek az európai uniós irányelvi rendelkezéseknek, így „nem merülhet fel, hogy a hivatal eljárása során akár a magyar, akár az uniós jogszabályokat megsértse”. A hivatal minden esetben eleget tesz a bíróságok, így az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott döntéseknek, és kivétel nélkül minden esetben intézkedik a bíróságok rendelkezéseiben foglaltak teljesítése iránt.

A Helsinki Bizottság még tavaly közölte, elfogadhatatlannak tartja, hogy a rabokat képviselő jogászaikat kitiltotta a Belügyminisztérium a hazai büntetés-végrehajtási intézményekből. Akkor a tárca közölte, egyeztetés indult a jogvédelmi tevékenység újraszabályozásáról. Mostani felvetésünkre a BVOP tudatta: a büntetés-végrehajtás a vonatkozó jogszabályok szerint a társszervekkel, az egyházi szervezetekkel és más együttműködő partnereivel folyamatos és hatékony szakmai együttműködést folytat. A civil szervezetek nincsenek kitiltva a hazai börtönökből. „Hamis az az állítás, hogy a Helsinki Bizottság a jövőben nem láthatja el a fogvatartott jogi képviseletét – elláthatja” – írták.