Belföld

Szijjártó Péter: Felháborító a távozó holland nagykövet nyilatkozata

Budapest növeli a konzulok számát

Felháborítónak nevezte és a lehető leghatározottabban visszautasította Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a távozó holland nagykövet nyilatkozatát csütörtökön Budapesten, újságírók előtt.

Hangsúlyozta: különösen határozottan utasítja vissza azt, amikor a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében.
"Ez egy olyan vád, amelyet még a legdurvább vitákat hozó 2015-ös évben sem engedett meg magának szinte senki" - fogalmazott.

Gajus Scheltema a 168 órának adott interjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták "ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány".

Szijjártó Péter jelezte azt is, amíg a holland nagykövet nem megy haza, a külügyminisztériumban már nem szívesen látott vendég, egészen biztosan nem fogják fogadni semmilyen szinten.
Örülünk annak, hogy a holland nagykövet hazamegy, remélhetőleg ezt minél előbb megteszi. Ilyet ne engedjen meg magának senki Magyarországgal, a magyar emberekkel szemben! - fogalmazott a miniszter.

Emelik a konzulok számát

Nyolcvannal növelik a magyar konzulok létszámát, jelentős részüket Nyugat-Európába telepítik - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, újságíróknak.

Szijjártó Péter elmondta: megérkezett Olaszországba az ott halálos balesetben elhunyt fiatalember apja.

A magyar kormánynak sikerült elérnie, hogy elég legyen egy helyen megjelennie a hivatalos szervek előtt, a tolmácsolást és az egyéb segítséget biztosítják számára - közölte.

Hozzátette: információik szerint az édesapa hozzájárult ahhoz, hogy az olasz szervek elvégezzék a boncolást, ami meggyorsítja az ilyenkor szükséges folyamatokat.

A rendőrség, illetve a hivatalos szervek bevonásával folyik a vizsgálat a zuhanás okának megállapításáért - tette hozzá.

Georgiában egy négyfős  magyar kiránduló csapat egyik tagját fejen talált egy kő, amely gleccserolvadás miatt hullott le. Az életét már nem lehetett megmenteni - mondta Szijjártó Péter.

A csapat tagjai nem hegymászók, hanem túrázók voltak, mind a négyen regisztráltak konzuli védelemre - közölte, hozzátéve, hogy a szükséges konzuli segítséget megadják, ígéretet kaptak arra, hogy a helyi eljárás nem akadályozza a holttest hazaszállítását.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta: Európa biztonsági helyzete soha nem volt olyan rossz a modern történelmi korszakban, mint most, és a terrorfenyegetettség soha nem volt ilyen súlyos. 

A külföldre utazóktól fokozott elővigyázatosságot, előzetes tájékozódást és konzuli regisztrációt kért a külügyminiszter, illetve azt, hogy biztosítás nélkül ne induljanak útnak.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom