Szerkezeti újítások a köznevelésben

– Kezdődik a tanév, a törvény szerint újabb tanári béremeléssel. Viszont egyesek szerint ehhez nincs elég pénz. Megnyugtatja az érintetteket?
– Mielőtt bárkit megnyugtatnék, hadd mondjam, hogy nem oktatási miniszter vagyok, hanem az emberi erőforrások minisztere. Ez egy fontos különbség. Az államtitkárok végzik a szakpolitikai munkát. Az én dolgom arra figyelni, hogy egységesen, azonos szemlélettel és mércével kezeljük az emberi élet különböző területeit, így az iskolát, illetve a diákokat is. Ez a mérce pedig a család. A némileg átszervezett tárcánál ezért is lett önálló államtitkársága a nemzeti közösség legelemibb egységének. De a család fókuszában közelítünk valamennyi, hozzánk tartozó ágazathoz is. Visszatérve a kérdéshez: megígértük, törvényt hoztunk róla, betartjuk. A pénz rendelkezésre áll. Ennek megfelelően szeptembertől, immár harmadszor, emeljük a pedagógusok bérét, s ezt tesszük a következő években is. 2017 szeptemberére az átlagos növekedés meghaladja majd a negyven százalékot.

– Novemberben a pedagógusoknál minősítési eljárás következik. Ez azoknak, akik így magasabb besorolásba kerülnek, magasabb fizetést is jelent majd januártól?
– Így van, a jogszabály ugyanis rögzíti, hogy a mesterfokozatú tanároknak, illetve a Pedagógus I és Pedagógus II kategóriába kerülőknek különböző a díjazása. A cél a minőségi köznevelés: a tehetséget és a tapasztalatot honorálja a rendszer, amelyet amúgy elég sok kritika ért, mondván, nehézkes. Ennek ellenére a 2015 januárjától a Pedagógus II-be sorolható tanárok mintegy nyolcvan százaléka feltöltötte a portfólióját, e szakmai anyagból pedig meg lehet állapítani, pályája melyik szakaszában tart az illető. Ezzel együtt nemrég írtam alá azt a rendeletet, amely – a tapasztalatokból kiindulva – komoly egyszerűsítéseket hoz. Csak az Oktatási Hivatal mintegy kilencezer észrevételt dolgozott fel.

– Fontos változás volt az iskolák „államosítása” is, az új köznevelési államtitkár szerint következik a finomhangolás. Hol tartanak?
– Tisztázzuk: az állami fenntartás nem jelent államosítást, az iskolákat a legtöbb helyen az önkormányzatok működtetik. Czunyiné Bertalan Judit, az új államtitkár nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, járja az országot, megyénként találkozik a tankerületi vezetőkkel, és meghallgatja a véleményüket. Fontos változást mutat, hogy nem Budapestre hívjuk az érintetteket, hanem az államtitkársági stáb utazik hozzájuk. Ebből rögtön következik a megyei szint megerősítése. Láttuk ugyanis, hogy az országos központ és a járások között túl nagy a távolság. Ez talán több is lesz, mint finomhangolás, inkább szerkezeti átalakításról beszélhetünk. Az elmúlt évtizedek legnagyobb oktatási reformja zajlott le, nem szégyen, hogy kell még csiszolnunk az új szisztémán.

– Ez azonban nyilván a következő tanévre marad.
– Mivel az átalakítás nem akadályozza, nem is befolyásolja közvetlenül az iskolák mindennapi működését, meg tudjuk csinálni év közben is. Szeretnénk még ebben az esztendőben lezárni a folyamatot. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, vagyis a Kliket részben joggal érték kritikák, ugyanakkor például, ahogy a szaktanárok elosztását koordinálták, az mindenképp pozitív változás, és a bérek kifizetésének biztonsága is egyértelműen üdvözlendő. Hogy ez egy elszegényedett, napi fizetési gondokkal küszködő kistelepülés iskolája esetében mekkora változás, azt a fővárosi „szakértő kritikusok” talán nem tudják értékelni. A hátrányos helyzetű térségekben biztosan emelkedett, illetve emelkedik az oktatás színvonala. Vagyis valóságos esélyteremtés történik.

– Ugyanakkor tény: a Klik sem fizet mindig időben.
– A szervezet tartozhat – de soha nem a pedagógusoknak. A beszállítók felé keletkezhettek elmaradások, viszont ezt nemrég kormányhatározattal orvosoltuk: húszmilliárd forintot kapott a Klik. Erre azért került sor, mert az eddigi fenntartóktól, vagyis az önkormányzatoktól – finoman szólva – jórészt téves információk érkeztek a költségekről, így egy kicsit alulterveztük a finanszírozást. Ez is jelzi a korábbi rendszer tarthatatlanságát. Az elmúlt években tisztult a kép, s ez csak javulni fog a továbbiakban.

– Közben változások előtt áll a felsőoktatás is. Hol tart a sokat emlegetett, hosszú távú koncepció kidolgozása?
– Korántsem vagyunk az út elején. Az egyetemek és főiskolák már 2012-ben leadták intézményfejlesztési terveiket. Aztán Klinghammer István államtitkársága idején született egy komoly stratégiai anyag, amelyre lehet építeni, Palkovics László jelenlegi államtitkár pedig a Felsőoktatási Kerekasztalnál alakítja tovább az irányokat, az érintettekkel együtt. A felesleges szakok kiváltására amúgy már jelenleg is az intézmények rendelkezésére áll egy tízmilliárdos alap. Most következik a kancellári rendszer bevezetése, s érdemes megvárni, ez milyen eredményeket hoz, mielőtt megtesszük a következő, nagyobb lépést. Több mint háromszáz jelentkezés érkezett a huszonkilenc helyre. Sok múlik azon, hogy a kancellárok mire jutnak a rektorokkal közösen. Jó lenne például, ha az egyetemek nemcsak a költségvetésből, hanem vállalati együttműködések vagy éppen pályázatok révén is több forráshoz jutnának.

– És mi lehet a következő, „nagyobb lépés”?
– Lassan tízéves tapasztalatunk van a bolognai rendszerről, amelyet a tanárképzés esetében már fel is számoltunk. Érdemes lenne megvizsgálni ennek lehetőségét a doktori képzéseknél vagy akár más szakoknál is, ahogy tisztázni kell az egyetemek és a főiskolák pontos meghatározását is. A kisebb vidéki, közösségi főiskoláknál az értelmiség helyben tartására, a helyi szakemberek képzésére kellene helyezni a hangsúlyt.

– Vagyis további képzéseket vehetnek ki a bolognai rendszer alól?
– Így van, erre lehet számítani.

– Áttérve az egészségügyre: e téren is komoly központosítás zajlott le, viszont most az a hír, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (Gyemszi) a kormányhivatalokhoz kerülne. Valóban ezt tervezik?
– A Gyemszi szerepe a Klikéhez hasonló. Itt is vannak jó és rossz tapasztalatok, amelyek alapján érdemes átgondolni a további lépéseket, a hatékonyabb munka érdekében. Ehhez leginkább az Országos Egészségügyi Pénztárra való kapcsolatrendszert kell átszervezni, tisztázva azt, ki mely elemében felelős a finanszírozásért, és ki ellenőrzi azt. Rendezni kell tehát a szakmai és a pénzügyi kontroll viszonyát, s elképzelhető, e tekintetben feladatok hárulnak majd a kormányhivatalokra. Lehet meríteni abból, hogy egyes szervezetek, mint például az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, már egy ideje a kormányhivatalok alá tartozik, miközben a szakmai felügyelet továbbra is a minisztériumnál van.

– Ugyancsak a felvetés szintjén, de él még a szabad orvosválasztásról szóló koncepció, amelyet a rezidensszövetség dobott be a köztudatba. Foglalkoznak ezzel?
– Jó a kapcsolatunk a szervezettel, nem véletlenül, hiszen ők képviselik a jövőt jelentő, fiatal orvostársadalmat. Amúgy az egészségügyi dolgozók sokat emlegetett külföldre „vándorlását” nem tartom ördögtől valónak, amennyiben a szakmai tapasztalatok beszerzéséről, azok hasznosításáról van elsősorban szó. Megjegyzem, több kezdő orvos nem is a pénz, hanem az előrejutási, fejlődési perspektíva itthoni hiánya miatt lépi át a határt. Ami az „ellenlépéseket” illeti: az egyébként hatásos, a szövetséggel együtt kidolgozott ösztöndíjprogramot hamarosan tovább fejlesztjük. Ez a kezdeményezés ugyanis biztosan csökkentette az elvándorlást.

– A rezidensek most – leegyszerűsítve – olyasmit is javasolnak, hogy aki anyagilag megteheti, választhasson magának pluszszolgáltatást, például saját orvost. Ezt elképzelhetőnek tartja?
– Alapvető kérdés, mivel tartozik az állam a polgárainak, ez esetben az egészségügy tekintetében. Ahogy az is, aki ennél többet szeretne, miként tudja pluszpénz ellenében elérni a jobb szolgáltatást, úgy, hogy az adófizetők által is használt „összedobott” eszközöket ne vegye aránytalanul igénybe. Ezt tisztázni kell, miközben az ellátás színvonala sem csökkenhet. Ha ezen túl vagyunk, nincs akadálya az ilyen felvetéseknek.

– Más téma: lesz szociális életpályamodell?
– Régi adósság, hogy alacsonyak a bérek ezen a téren, ami részben az állam és az önkormányzatok korábban tisztázatlan feladatmegosztásából ered. Tavaly megalakult a Szociális Kerekasztal, és szakmai szervezetekkel egyeztetve dolgozik az államtitkárság az életpálya kialakításán. Fontos lépés volt már, hogy 93 ezer dolgozó kapott bérkiegészítést januártól, de tovább fogunk menni. Ugyanakkor az államnak tisztán kell látnia: hányan dolgoznak az ágazatban, hányan és milyen szociális ellátásra jogosultak, és ezek a számok a következő években miként alakulnak. Ha ezt kialakítottuk, csak ezután lehet konkrétabbat mondani. Mindenesetre erre még ebben a ciklusban sor kerül.

– Mit nyert a romaügy azzal, hogy a szociális ágazattal egy államtitkársághoz került?
– Valóban, közelebb vittük a romaügyet a szociális területhez, abból az eddig sem titkolt megfontolásból, hogy a társadalmi felzárkózás nem csak a cigányságot érinti. Minden második mélyszegénységben élő állampolgárunk nem roma származású. Persze, a cigányság integrációja kíván speciális módszereket, ám ezek jó kézben vannak a változatlan felállással dolgozó helyettes államtitkárságnál. Sőt, visszatért Langerné Victor Katalin, akinek rengeteg tapasztalata van, korábban a „terepen” tevékenykedett, tanodát vezetett. Összességében erősödött a romaügy.

– A társadalmi felzárkózási stratégiát mindenesetre felülvizsgálják. Programok intézményesítéséről hallani.
– Uniós pénzekből csak akciókat és projekteket lehet finanszírozni. A bevált jó gyakorlatokat, mint például az immár száz helyszínen működő, a korai fejlesztést hároméves korig – azaz a jövő szeptembertől már kötelező óvodáztatás korhatáráig – nyújtó Biztos Kezdet Gyerekházakat érdemes az ellátórendszer részévé tenni. Vagyis a mindenkori költségvetésbe emelni. Viszont továbbra is ügyelni kell a források hasznosulására. A romaügyben fontos megjegyezni azt is: aki tud, az dolgozzon. A közfoglalkoztatási program jócskán benne van a gazdasági növekedésben, de még jelentősebb a társadalmi hatása. Tízezrek jutottak életükben először hivatalosan munkához, megszabadulva a segélyre utaltság megalázó állapotától. Persze a hatást csak megfelelő képzésekkel lehet teljessé tenni.

– A cigányság esetében is olykor inkább az ideológiai vitáké a terep. Nemrégiben a roma holokauszttal kapcsolatos, a kritikusok szerint a vészkorszakot lényegében letagadó, megkérdőjelező félmondata miatt támadták. Másoknak pedig az nem tetszik, hogy Kertész Imre Szent István-rendet kapott. Melyik a kormány igazi arca?
– A két ügy összefügg. Egyrészről: halljuk, antiszemiták vagyunk, érzéketlenek a szenvedések iránt, ami egyértelmű hazugság. A másik szélsőség pedig azt kifogásolja, hogy kitüntetést adunk egy zsidó származású írónak, mondván, korábban támadta a magyarságot. Az említett nyilatkozatom, persze a teljes szöveg, éppen az áldozatok iránti tisztelet kötelezettségéről, illetve a téma további kutatásának szükségességéről szólt. Egy évvel ezelőtt éppen én javasoltam a kormánynak, hogy a roma népirtásról államilag emlékezzünk meg. Amikor az ember azt látja, mindkét oldalról lövik, akkor talán nem áll rossz helyen. Középen van. Minden értéket, mely Magyarországot gazdagította, meg akarunk becsülni, miközben nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy – amellett, hogy voltak nagyon sötét korszakai a magyar történelemnek –, mindörökre bűnös nép lennénk, és hogy ezt fenn lehessen tartani, még megkérdőjelezhetetlen tényeket is, mint például a német megszállást, figyelmen kívül hagynak.