Belföld
Szerdán tart évadnyitót Orbán Viktor
A Fidesz velencei frakcióülésén is kiemelt téma lesz Magyarország biztonságának garantálása és a migráció
Ismert, az Európai Parlament szerdán szavaz a zöldpárti képviselő, Judith Sargentini Magyarországot elítélő jelentéséről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már jelezte, akárcsak korábban a Taveres-jelentésnek, ennek sem lesznek következményei, ugyanakkor a jelentés „egy elkeseredett kísérlet” arra, hogy Magyarországot megbüntessék a bevándorláspolitikája miatt.
Mint azt lapunk elsőként megírta, a kormánypártok szeptember 12. és 14. között Velencén tartják meg szokásos évadnyitó frakcióülésüket. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője akkor elmondta, a tervek szerint az őszi törvényalkotási menetrend és családtámogatási kérdések is szerepelnek majd a napirenden, a fő téma pedig ezúttal is a migráció, Magyarország biztonságának garantálása lesz. Szerda este a szokásokhoz hűen Orbán Viktor miniszterelnök megtartja évadnyitó beszédét, a kabinetüléseken pedig szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak a képviselők. Az oktatással, az egészségüggyel kapcsolatos, valamint kulturális és rendvédelmi témák is napirenden lesznek. Kocsis Máté múlt héten jelezte, a kihelyezett frakcióülésen a Sargentini-jelentéssel kapcsolatos politikai feladatokkal is foglalkoznak majd, emellett az EP-választással összefüggő kampány is téma lesz.
A héten ülésezik a parlament Házbizottsága, amely döntést hozhat arról, hogy szeptember 17-én kezdődjön az őszi ülésszak.